2024. április 19., péntek

Telt házas meccsek lesznek a Puskás Arénában!

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján ismertette a nyári Európa-bajnokság egészségügyi és biztonsági szabályzatát. A szövetség tájékoztatójából az is kiderült, hogy a budapesti Puskás Arénába a tervek szerint 61 ezer embert tudnak majd beengedni, ami 100%-os kihasználtságot jelent.

Az UEFA kiemelte, hogy mindegyik Eb-helyszínnek megvannak a saját egészségügyi szabályai, biztonsági intézkedései és beutazási követelményei is, amelyek a rendező városoktól függően eltérőek lehetnek.

Az egészségügyi és biztonsági szabályzatban olyan már megszokott dolgok vannak, mint hogy a szurkolóknak másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól, és kötelező lesz a maszkviselés is. A szövetség felhívja a figyelmet a folyamatos kézfertőtlenítésre és arra is, hogy a szurkolók lehetőleg kerüljék az ölelkezést és a pacsizást.

Az szövetség hangsúlyozta, hogy az emberek biztonsága a legfontosabb, ezért szorosan együttműködik a helyi önkormányzatokkal és az egészségügyi hatóságokkal annak érdekében, hogy mindenki betartsa az adott ország közegészségügyi útmutatásait.

Az MLSZ közleménye hangsúlyozza, hogy a mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes: azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18.00 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén, ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra.

Szintén hazánkat, a Szurkolói Klub tagjait érintő hír, hogy az Európa-bajnoki részvételt novemberben kiharcoló válogatottak (Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia) számára az UEFA májustól fenntartja az újabb jegyértékesítési kör lehetőségét.

Az UEFA útmutatásából kiderült, hogy a budapesti Puskás Arénába a tervek szerint 61 ezer embert tudnak majd beengedni, ami 100%-os kihasználtságot jelent.