2024. március 29., péntek

Minden negyedik vajdasági polgár már beoltatta magát

Igor Mirović tartományi kormányelnök a Szerbiai RTV-nek kijelentette, hogy Vajdaságban már 253.000 polgár felvette valamely védőoltás mindkét dózisát, és további 106.000 ezer az elsőt. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik polgár már beoltatta magát, és felkéri azokat, akik még gondolkodnak, hogy ne higgyenek a felelőtlen emberek által terjesztett álhíreknek, és védjék meg a családjukat.

Mirović hozzátette, hogy a járványügyi helyzet a tartományban még mindig nem jó, bár az utóbbi két napban bátorítóak az adatok, vagyis csütörtökön Vajdaság területén kevesebb, mint 1000, míg Újvidéken 200-on alul volt az újonnan fertőzöttek száma.

– Továbbra is óvatosnak kell lennünk, és nem térhetünk vissza gyorsan a normális kerékvágásba. Várjuk a válságstáb döntését – mondta Mirović.

Kiemelte, hogy Vajdaságban összesen 600.000 adag vakcinát vettek fel a polgárok, ami azt jelenti, hogy a lakosság 25 százalékát beoltották már, azonban a cél az, hogy a polgárok 50-60 százaléka felvegye valamelyik koronavírus elleni oltást.