2024. április 19., péntek

Idén már könnyebb lesz Horvátországban nyaralni

A nyaralási idény közeledtével egyre inkább felmerül az emberekben a kérdés, hogy vajon hol is töltsék a pihenőjüket. A horvátországi nyaralással kapcsolatban Krešimir Macan kommunikációs szakember nyilatkozott a B92 hírportálnak.

– Mindenekelőtt a koronavírussal való fertőzés nyomásának csökkenését várjuk, elsősorban a vakcináció eredményeinek köszönhetően. A tavalyi nyár folyamán tapasztalt fertőzés is enyhe volt, valamint a megelőző intézkedéseknek köszönhetően egyetlen esetet sem jegyeztünk a hotelekben. Az elmúlt idényt a villák vagy táborok felkeresése jellemezte, ahol az igények meghaladták a hotelekben tapasztalhatóakat is és a vendégek átlagosan dupla annyi időt töltöttek ezeken a helyeken, mint az azt megelőző szezonok alatt – mondta Macan.

Miután az orosz és a kínai védőoltással beoltott polgárok határátlépését a napokban engedélyezte Görögország, minden utas, aki mindkét dózist felvette, szabadon átlépheti a horvát határt, függetlenül attól, hogy az általa felvett oltást engedélyezte-e az Európai Gyógyszerügynökség vagy sem.

– Hiszem azt, hogy uniós szinten, majd Nagy-Britanniával is olyan megegyezés születik, amely biztosítja azon személyek szabad mozgását, akik felvették a védőoltást, vagy legalább kiheverték a koronavírus-fertőzést. Ezt egyfajta Covid-útlevéllel lehetne igazolni, amely szabad mozgást biztosítana a tagországok között – mondta Macan.

Horvátország a lakosság mintegy felét tervezi beoltani az idény kezdetéig, valamint az idegenforgalomban dolgozókat is, ez pedig a külföldiek számára is biztonságos tartózkodást jelenthetne az országban.

Macan kihangsúlyozta, hogy az idén sokkal kevesebb korlátozást várnak, hiszen már többet tudnak a vírusról.

A koronavírusnak a többi légúti fertőzéshez hasonlóan szezonális jellege van, vagyis a nyár folyamán kevesebb a megbetegedés.

– Remélem, hogy minden vendéglátó létesítmény működni fog, amelyek közül kivételt képezhetnek a szórakozóhelyek és ezért a tömeges koncertek is elmaradhatnak – jelentette ki Macan.