2024. április 19., péntek

A közös jövőépítésért

Szerény műsorral ünnepelték meg a roma világnapot Szabadka főterén

A romák világnapja alkalmából szerény alkalmi műsort szerveztek csütörtökön a Városháza díszbejárata előtt a Matko Vuković, a Đuro Salaj és a Széchenyi István általános iskolák diákjai és tanárai. Az eseményen többek között Ilija Đukanović, a városi tanács szociális kérdésekkel, valamint egészségüggyel foglalkozó tagja is jelen volt.
– A világnap alkalmából az idén városházánkra kitűztük a roma zászlót, mely a roma közösség iránti támogatásunkat jelképezi. Az önkormányzat ebben az évben 1,1 millió dinárt különített el a roma nemzetiségű polgárok helyzetének javítására, pontosabban tankönyvekre és a csantavéri Halász és Haladás telepen élők életfeltételeinek javítására fordítjuk majd. Mindez bizonyítéka annak, hogy a város felelős politikát folytat. Talán a szabadkai önkormányzat az egyetlen, melynek két roma kérdésekkel felelős koordinátora van. A korábbi években sikeresen szerveztük meg a Romacted programot, akárcsak az interkulturalizmussal és antidiszkriminációval foglalkozó projekteket. A következőkben az önkormányzat egy új, a roma nemzetiségű polgárok helyzetének javításáról szóló helyi akciótervet fogad majd el, a gazdasági- és magánszektor, illetve a civil szervezetek bekapcsolásával intézményesen erősíteni kívánjuk a helyi tanács munkáját – mondta a tanácsos.
Mirjana Stevanović, a Matko Vuković Általános Iskola igazgatója elmondta, a tankönyvcsomagok, akárcsak az Általános uzsonnáztatási program sokat számít a hátrányos helyzetben élő diákoknak.
Stevan Nikolić, Szabadka város roma kérdésekkel megbízott koordinátora magáról a világnap létrejöttéről számolt be a rendezvényen megjelent sajtó képviselőinek, emellett kiemelte, céljuk a közös jövő építése.


– A zászló kitűzése egy kis lépés ugyan, de jelzésértékű, hiszen azt mutatja, hogy a roma közösséget elfogadják – mondta a koordinátor.
A gyerekek kisebb zenés-énekes programmal tették ünnepélyessé a napot, és szórólapokat is osztogattak a város központjában.