2021. augusztus 2., hétfő

Megvan a válságstáb újabb ülésének időpontja!

Ana Brnabić szerb miniszterelnök elmondta, hogy a köztársasági válságstáb holnap újra ülésezik.

Sajtóinformációk szerint a válságstáb a legfrissebb járványügyi adatok áttekintése mellett figyelembe veszi majd a vakcináció ütemét is, s ennek fényében hoz majd döntéseket. „Látható, hogy az új fertőzöttek száma csökkenőben van, de meglátjuk, milyen döntés születik a holnapi ülésen” – nyilatkozta Brnabić. 

Hozzátette, szinte minden nap beszél az egészségügyi válságstábbal, és pontosan tudja, hogy mi a véleményük a járvány jelenlegi helyzetéről. A miniszterelnök szerint az egészségügyben dolgozók még nem enyhítenének az intézkedéseken, mert bár jól halad immunizáció, nem szabad elhamarkodott döntéseket hozni.