2024. április 18., csütörtök

Vulin: A rendőrség folytatja a csempészés elleni küzdelmet is

A belügyminiszter, Aleksandar Vulin ma Szabácson kijelentette, hogy a rendőrség nem fogja megengedni a szürkegazdaságot, a csempészést és az állam kizsákmányolását, emellett a rendőrség megfeszített munkával dolgozik a jövedéki termékek illegális kereskedése ellen – írja a Vajdasági RTV.

– A szabácsi rendőrhivatal az idei év első hónapja során több mint tíz tonnányi dohányt és több mint két tonnányi naftát foglalt le. Ezek az eredmények minden dicséretet megérdemelnek, de várakozásaim szerint, az újabb befektetések és a rendőrök munkakörülményeinek javításával ezek az eredmények még jobbak lesznek – mondta Vulin, aki megtekintette az új szabácsi rendőrállomást.

Szavai szerint azok a károk, amelyeket a jövedéki termékekkel való illegális kereskedelem okoz, a költségvetés számára súlyosak, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy rendkívül problematikus a feketepiac és a bűnözés más formái közötti kapcsolat is.

Ezeknek a bűncselekményeknek a megakadályozása véleménye szerint lehetővé teszi a társadalom fejlődését, utak, kórházak, iskolák építését, valamint annak is gátat vet, hogy egyes bűncsoportokat ezekből a pénzekből támogassanak.

A miniszter hozzátette, hogy a rendőrség figyelemmel követi a vámosok munkáját is, amellyel megakadályoznák a hivatali visszaélést, hogy az árut büntetés nélkül ne csempészhessék.