2021. május 18., kedd

Már az esküvők sem lesznek a régiek?

Szerbia már túlvan a lazítások első fázisán. A hét elején kinyitottak újra a kávézók és az éttermek, igaz, csak a kerthelyiségeik. Szóba került a felsősök és a középiskolások számára is a tantermi oktatás újraindítása. Emellett a hét végéig meg kell hozni a bevásárlóközpontok nyitásával kapcsolatos rendelkezést is.

Bár még messze van a teljes lazítás, de az újonnan fertőzöttek száma stagnál, és az immunizációs folyamat is jól halad. 

Ezzel egyideűleg Belgrád városa, a helyi Városi Közegészségügyi Intézet és a Szerb Kereskedelmi Kamara javasolja a kormánynak bizonyos rendezvények megtartásának engedélyezését megfelelő biztonsági feltételek betartásával.

A Blic napilap betekintést nyert abba, hogy mely korlátozások mellett lehet újra esküvőket, fogadásokat, vagy koncerteket tartani. Bár a lista legnagyobb része az egészségügyi feltételekre koncentrál, néhány pont megszabja, hogyan viselkedhetnek a jelen levő résztvevők.

– az asztalok között legkevesebb két méter távolságot kell tartani,

– egy asztalnál nem ülhet ötnél több ember,

– amennyiben nincsenek székek és asztalok, egy személynek 9 négyzetméternyi területet kell biztosítani,

– látható helyen kell bemutatni, hogy hányan tartózkodhatnak egyszerre a helyszínen,

– a belépésnél tartani kell a maximális két méter távolságot,

– tánctér eltávolítása,

– műanyag válaszfal a zenekar és a közönség között,

– gratulációs kézfogás, ölelés és puszi kerülése,

– svédasztal helyett az asztalokhoz szolgálják fel az ételt.

Emellett a szervezőket megkérik, hogy határozzák meg a fogadások befejezésének időpontját.

Az éjszakai klubokra és bárokra is hasonló korlátozások vonatkoznak. A szórakozóhelyek tulajdonosait arra kérik, hogy ne hívjanak olyan énekest vagy együttest, aki koronavírusra utaló tüneteket mutat vagy fenn áll a gyanúja, hogy megfertőződhetett a vírussal, vagy már bizonyítottan fertőzött. Ez vonatkozik az előadók családtagjaira is. Emellett biztosítani kell, hogy a szórakozóhelyre csak előzetes foglalás alapján lehessen belépni. A belépésnél lázmérésen kell átesnie, emellett végig kötelező a maszk viselése.

A koncertek szervezésénél is nagy figyelmet kell fordítani a fent említett szabályokra, emellett a szervezőknek szem előtt kell tartani, hogy kizárólag csak nyílt téren szervezhetik meg az eseményt.