2024. március 29., péntek

Az oltás mellé pénz is jár

Egy šabaci gyárigazgató nem mindennapi ötlete

Zoran Petković, a šabaci Kartonval vállalat igazgatója 30 000 dinár jutalmat kínált fel minden munkásának, aki beoltatja magát a koronavírus ellen. Utána a foglalkoztatottak 30 százaléka jelentkezett oltásra.

Az igazgató előzőleg azt mondta a munkásoknak, hogy aki elutasítja a vakcinát, nem kap húsvéti jutalmat. Emiatt számos bírálat érte a közösségi oldalakon, nemkülönben a vállalatban dolgozók egy csoportjának részéről. Petković a Tanjugnak azt mondta, a mihamarabbi immunizációra szerette volna ösztönözni a munkásokat, de meglepte a vakcinát ellenző bizonytalanok ,,csendes többsége”.

– Nekünk a termelésben minden ember fontos, és tartunk egy esetleges tömeges megfertőződéstől. Azt gondoltam, hogy így felhívhatom a munkások figyelmét a veszélyre, de ez nem talált náluk kedvező fogadtatásra. Kiderült, hogy sokkal jobban aggasztja őket a húsvéti jutalom elmaradása, mint a munka vagy a munkatársak elvesztése. Ezért úgy döntöttem, hogy nem a kollektív sikert fogom jutalmazni, hanem a járvány elleni küzdelemben való kollektív felelősségvállalást – mondta az igazgató, nyomatékosítva, hogy a pénzt mindenki megkapja, aki felveszi a védőoltást.

Az eset eltérő reagálásokat váltott ki, és nagy visszhangot keltett a helyi, annak alapján pedig már a fővárosi sajtóban is. Erre válaszolt a munkások egy csoportja, amikor közzétette, hogy a hullámkartongyárban az átlagbér 86.860 dinár, a cég tulajdonosa pedig a köztársaságnak, a városnak és a kórházaknak eddig 11,5 millió dinárt adományozott. A foglalkoztatottaknak  – nehogy megfertőződjenek – külön fizet azért, hogy saját gépkocsijukon járjanak munkára, és a vállalatban is nagy figyelmet fordít egészségük megőrzésére.

A Kartonvalt 22 évvel ezelőtt alapították, 270 embert foglalkoztat. Kizárólag több rétegű hullámkartont gyárt, termékeivel a szerbiai piac 30 százalékát látja el, de a környező országokba, például Magyarországra is szállít.