2021. június 19., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Országszerte oltanak regisztráció nélkül

Szerdától ismét országszerte lehetőség van a koronavírus elleni védőoltás regisztráció és időpont nélküli felvételére. Minden helyi önkormányzat, illetve minden helyi egészségház megkezdte kialakítani azokat az oltópontokat, amelyeken bárki megkaphatja az oltóanyagot – erősítette meg a Szerbiai Rádió és Televíziónak Mihailo Jovanović, a szerb kormány IT- és e-közigazgatási irodájának igazgatója.

Mihailo Jovanović szavai szerint számos helyi önkormányzatban feltehetőleg nem nyílik újabb oltópont, hanem a már korábban kialakítottakban oltják az időponttal nem rendelkezőket. Mint hozzátette, biztosan sok lesz az olyan helyi önkormányzat is, amelyben megszervezik a terepi oltást. Jovanović közölte azt is, hogy a nagyobb oltóközpontokban továbbra is csak azokat oltják be, akik időpontot kaptak. Akik nem regisztráltak, azok a Sinopharm és az AstraZeneca védőoltását kaphatják meg.
– A tapasztalat azt mutatja, hogy sokan vannak, akik felvennék a védőoltást, de nem szeretnének a regisztrációval bíbelődni. Olyanok is vannak, akik nem tudják felkeresni a lakóhelyük szerint illetékes oltópontot, saját otthonukban azonban beoltatnák magukat – közölte Mihailo Jovanović.
A kormányiroda vezetőjének elmondása szerint eddig több mint 2,65 millió adag védőoltást adtak be az országban, 1,12 millió polgár az oltóanyag mindkét adagját megkapta, több mint 810 ezer esetében pedig a második oltás óta több mint három hét telt el. Szerbiában eddig mintegy 39 ezer külföldi állampolgár kapta meg a védőoltást.
Mint arra Mihailo Jovanović rámutatott, a kormányiroda eddigi felmérései szerint azokban a helyi önkormányzatokban, amelyekben nagy volt az oltás iránti érdeklődés – legalább a lakosság 30 százaléka megkapta a védőoltást –, elkezdett lefelé ívelni a járványgörbe. Az a terv, hogy a hónap végéig országszerte 500 000 oltásra kerüljön sor – emelte ki.

OLTÁSRA MOTIVÁLNÁK AZ EGYETEMISTÁKAT
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter az egészség világnapja alkalmából a Belgrádi Egyetem Egyetemista Parlamentjének, valamint az Országos Egyetemista Konferencia képviselőivel találkozott, és próbálta népszerűsíteni a védőoltással való immunizációt. A ma egyetemistája egy napon az ország jövőjéért lesz felelős – jegyezte meg Lončar, arra kérve a hallgatókat, hogy már most járuljanak hozzá az ország sorsának alakításához. A miniszter nem mulasztotta el, hogy rámutasson: nem lett volna szabad megengedni az egyetemisták hétvégi bulizásait.
Aleksandar Đurić, a Belgrádi Egyetem Egyetemista Parlamentjének elnöke elmondta, hogy múlt héten 350 egyetemista vette fel a védőoltást, a héten 750, és további 500-an jelezték, hogy ezt megtennék.
Az oktatási tárcavezető múlt pénteki beszámolója értelmében az egyetemisták szervezett oltásának megkezdését követő hét napban nagyjából ezer hallgató vette fel a védőoltást országszerte.

BELGRÁDBAN MÁR ÉREZHETŐ
Egyértelműen érzékelhető a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok bezárásának eredménye – emelte ki a Pink Tv-nek nyilatkozva Predrag Kon epidemiológus. Mint hozzátette, a járványhelyzet továbbra is rendkívüli, ezért az egészségügyi válságstáb egészségügyi szakértő tagjai nem támogatják a további enyhítést. Tragikus lenne, ha a türelmetlenség okán hibáznának – nyomatékosította. Belgrádban, ahol a felnőttkorú lakosság 34 százaléka kapta meg a védőoltást, már érezhető az immunizáció pozitív hatása – emelte ki Predrag Kon.
Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere, a válságstáb másik tagja kedden este abbéli reményének adott hangot, hogy a bevásárlóközpontok már ma megnyithatnak – ez nem történt meg –, ám ha mégsem, akkor szerinte a következő napokban biztosan ismét fogadhatják a vásárlókat.
A belgrádi sajtó értesülései szerint Ana Brnabić kormányfő ma délután tervezett egyeztetni a válságstáb egészségügyi szakértő tagjaival, elsősorban a bevásárlóközpontok megnyitásáról, valamint a távoktatásban részesülő diákok tantermekbe való visszatéréséről.

4000 alatti az új fertőzés
A tegnapi járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt országszerte 15 904 koronavírustesztet végeztek el, ebből 3615-nek az eredménye volt pozitív (22,7 százalék). Hivatalosan 42 Covid-páciens hunyt el, 5579 a járvány kezdete óta; a halálozási arány 0,89 százalék. A kórházakban 7938 Covid-pácienst kezelnek, 267-et mesterségesen lélegeztetnek. A belgrádi Dragiša Mišović Klinikai-kórházi Központ megerősítette, hogy elhunyt a 29 éves kismama, akit múlt héten tettek lélegeztetőgépre. A nő kisbabáját már korábban világra segítették, s elmondások szerint jól van.
Vajdaságban előző nap 1151 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 238-at. Az aktív fertőzések száma 21 383 a tartományban.