2024. március 28., csütörtök

Népszámlálás jövő év októberében

A parlament 18 hónappal elnapolta a lakosság és a háztartások összeírását

A népszámlálást mégsem az idén, hanem jövő év októberében tartják – döntöttek szerdán a parlamenti képviselők a köztársasági képviselőházban, amikor a napirenden többek között a 2021-es népszámlálás szerepelt. Már a napirendi pont szerint is halasztásra került volna sor, ugyanis a népszámlálást eredetileg áprilisban tartották volna, ám a járványra hivatkozva a kormány kérte elhalasztását.
A népszámlálás elhalasztására összesen hat módosítási indítványt nyújtottak be, ebből négyet a parlament pénzügyi bizottsága, illetve kettőt az Aleksandar Vučić – Gyermekeinkért képviselői lista. A parlamenti vita során Đorđe Todorović a beterjesztők nevében elmondta, azért javasolták mégis a 2021-es népszavazás 2022 októberére való halasztását, mert a lakosság, a háztartások és a lakások összeírása nagyon sok embert mozgat meg, és egyelőre a járványügyi helyzet miatt nem biztonságos elvégezni ezt a nagy adatgyűjtést. Todorović szerint a teljes aktivitás több hónapos felkészülést igényel, és mintegy 20 ezer embert mozgat meg, akiknek be kell lépniük a háztartásokba, beszélgetniük a polgárokkal, hiszen a népszámlálást továbbra is hagyományos módon végzik. Érvelése szerint, több más ország (Németország, Írország, Skócia és Románia) példájával élve, sokkal biztonságosabb, ha a népszámlálást nem csupán fél évvel, hanem egy egész évvel (azaz 18 hónappal) elhalasztják. Ez alkalommal arra szólította fel a lakosságot, hogy oltassa be magát, hogy minél hamarabb visszatérhessünk megszokott életünkhöz.
A felszólaló képviselők támogatták a népszámlálás elhalasztását, és rámutattak annak jelentőségére. Elmondták, a népszámlálásból kapott adatok különböző országos politikák alapját képezik, legyen szó szociális védelemről, demográfiáról vagy gazdaságról. Majd mivel a parlament ülésén jelen volt Anđelka Atanacković, gazdasági miniszter a képviselők arra próbálták ösztönözni őt, hogy tegyen azért, hogy a fejletlen országrészekbe is érkezzenek beruházók, hogy az elsősorban déli településeken is javuljon az életszínvonal.

A gazdasági miniszter ezekre a javaslatokra reagálva arra kérte a déli országrészekről, elsősorban a Szandzsák területéről érkezett képviselőket, legyenek hatással a polgártársaikra, ugyanis nagyon kevesen döntöttek az oltás mellett, sőt az egészségügyi dolgozók közül is többen visszautasították a vakcinát. Az alacsony oltási arány miatt döntött ő maga úgy, hogy az országos körútja során eláll a szandzsáki települések látogatásától.
Felszólalására reagálva Samir Tandir, az Igazságosság és Megbékélés Párt képviselője elmondta, ő csupán a saját környezetére és párttársaira tud hatással lenni Novi Pazar, Prijepolje és Tutin településeken. Rámutatott, az egészségügyi miniszternek kellene nagyobb figyelmet fordítani az egészségügyi intézményekre és vezetőikre, valamint a kormánynak az önkormányzati vezetőkre, hiszen ők vannak a legnagyobb befolyással az immunizáció sikerére. Atanacković mondatai több képviselőt is felszólalásra késztettek a hatalmi pártok részéről is. Rámutattak, a miniszter asszonynak nem kell tartania az ország déli részén élő polgároktól, illetve hangsúlyozták, a beruházások népszerűsítését egyes országrészeken nem lehet oltástól függővé tenni, már csak azért sem, mert az ország déli részén lenne a legnagyobb szükség arra, hogy beruházók érkezzenek és új munkahelyek létesüljenek ott. Sőt volt olyan képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a beruházások, illetve a munkahelyek teremtése, a jobb életszínvonal iránti remény nagyobb meggyőző erővel bír, és most, amikor már bejelentkezés nélkül is fel lehet venni az oltást, az immunizációra irányuló akció bizonyára nagyobb tömegeket mozgat majd meg. A miniszter a felszólalásokat követően próbált magyarázatot adni kijelentésére. Először arra mutatott rá, hogy azért mondta le a déli területek látogatását, mert nem akarta a munkatársait kockázatnak kitenni, majd kijelentette, nem tart az emberektől, de a beruházók is szívesebben ruháznak be egészséges környezetben. Végül hangsúlyozta, hogy már tervben vette a szandzsáki települések meglátogatását, és örömmel veszi, hogy a lakosság készen áll arra, hogy beoltassa magát.

Nyitókép: A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)