Több szempontból is kirívóan az ellentmondások kora a mostani. Életünk minden szegmensében tapasztalhatóak az ellentmondások. Ennek oka a legtöbb esetben „csupán” az a tény, hogy a valóságot megpróbálják számunkra olyan formában láttatni, ami nem fedi a realitást, de valaki vagy valakik érdekeinek viszont megfelel. Ezért aztán például a vírus sem úgy „viselkedik”, mint ahogyan azt a propaganda hatására elvárnák tőle.
Közhellyé vált mára már a megállapítás, hogy az emberiség lassan felszámolja saját élőhelyét. Az önpusztítás egy sajátos formáját űzzük – talán valóban nem minden esetben teljesen tudatosan – miközben az egészet hajlamosak vagyunk úgy felfogni, hogy minden a haladás és a fejlődés érdekében történik. Vagy paradox módon azt hisszük, hogy ez a haladás és a fejlődés hozza meg a megváltást, a megoldásokat is a gondokra.
A „nyugati típusú modernizáció” jelzőjével illetett folyamat végül az egész bolygónkra kiterjedő, egyfajta diktatúrát eredményezett, miközben a hivatkozások a szabadságjogokról szóltak. Sokak véleménye szerint éppen most érte el civilizációnk az egyik kritikus fejlődési szakaszát. A globalizáció az emberiség egyik újabb létformájává vált. Sajnos azonban, amennyiben a világ nem lesz képes a vadhajtásainak lenyesegetésére, lehet, hogy egyben utolsó létformánk lesz ez a mostani.
A KEZDETEK
Mintegy kétszáz évvel ezelőtt, a kapitalizmus hajnalának nevezhető korban a gyors iparosodás következtében hirtelen megnőtt az emberiség energiaszükséglete. Az előtte évezredekig használatos emberi és állati izomerő, vagy az alkalmanként, és csak gyenge hatásfokkal hasznosított szél- és vízenergia ekkortól már kevésnek bizonyult. Ha az emberiség nem fedezte volna fel a fosszilis energiahordozókat, és nem tanulta volna meg a használatukat, a történelmünk biztosan egészen másként alakult volna. A szakemberek becslései szerint a kőolaj-, szén- és földgázkészletek létrejöttéhez kétszázmillió év kellett. A modern kori ember viszont pár száz év alatt – alacsony hatásfokon – „eltüzeli” az egész, hatalmas készletet. Ennek tükrében a technológiai fejlődés a milliószorosára gyorsította egy természetes folyamat ellenkezőjét.
A szénhidrogének körforgása a természetben egy állandó folyamat. Hozzáértők nyilván sokkal többet tudnak erről, de nem kell a szakterület alapos ismerőjének lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk, a természetben az évmilliók során kialakult bonyolult és kényes egyensúlyrendszer valószínűleg nem tud olyan módon alkalmazkodni ehhez a tempóhoz, hogy annak ne lennének mélyreható következményei. Ami körülöttünk az emberek egészségével, a vízzel, a levegővel, a természetes élőhelyekkel történik, mind arra enged következtetni, hogy zsákutcába jutottunk, és sajnos talán már nincs is visszaút, vagy most van az utolsó lehetőségünk, hogy a folyamatokat megváltoztassuk.
HANYATLÁS
A tágabb értelemben vett mostani nyugati birodalom elődjének a Római Birodalom tekinthető. Évszázadokon keresztül domináns és prosperáló hatalom volt térségünkben is. Voltak hosszú időszakok, amikor az esetleges hanyatlása elképzelhetetlennek tűnt. A történelem ezt így jegyzi, noha nem lenne szabad elfelejteni, hogy a Római Birodalom aranykora idején is voltak olyan, más értékrendeket preferáló kultúrák, melyek demográfiai potenciálja évezredeken át messze meghaladta a nyugati világ elődjeként számon tartott birodalomét. A 2008-as világgazdasági válság kitörésekor sokan tudni vélték, a globális világrend hanyatlása megkezdődött, s a változás, vagy akár az összeomlás is elkerülhetetlen. Az agónia azóta tart. A trendek lényegében nem fordultak meg, legfeljebb sikerült némileg lassítani a káros folyamatokat. Végül nem is a tudatos emberi tevékenység, hanem a vírus megjelenése hozott lassulást. A teljes összeomlás azonban – ha nem sikerül elkerülni – nyilván nem fog egyik napról a másikra lezajlani. Történelmi tanulságok szerint a Római Birodalom hanyatlása is évszázadokig tartott. Ehhez hasonlatosan, ha járványok, ökológiai katasztrófák nem gyorsítják fel, lehet, hogy a mostani világrend hanyatlása is eltarthat akár évtizedekig, évszázadokig. A teljes végkifejletet a ma élő emberek már valószínűleg meg sem érik. Sporthasonlattal élve, nem tudjuk meg, mi lesz a végeredmény.
A folyamatok azonban – még ha időnként a lassulás jeleit is észleljük – felgyorsulni látszanak. A kapitalizmus létezésének meghosszabbításához paradox módon egy kommunista diktatúra elképesztő eredményei járulnak hozzá. A történelem során még soha, egyetlen ország modernizációs folyamata sem eredményezett ilyen hosszú ideig tartó gazdasági növekedést, mint Kínában. Szintén paradox módon egy sajátos szimbiózisa alakult ki mára Kínának a világ nyugati részével és annak vezető államával, Amerikával. A legfrissebb fejlemények azonban azt jelzik, hogy ez a szimbiózis nem biztos, hogy hosszú távon is fenntartható.
