2024. március 29., péntek

Mišelukon Covid-kórház épül

Két hét múlva fektetjük le az újvidéki Covid-kórház alapkövét, négy hónapon belül pedig felépítjük – jelentette be Aleksandar Vučić államfő, a Pink televízió műsorában. Szerbia elnöke elmondta, az intézmény kapacitása 600 ágy lesz, ezek közül 200 beteget tud majd intenzív ellátásban részesíteni. Kiépítési koncepciója a batajnicai és a krusevaci Covid-kórházak mintáját követi, de létrehozása mindössze négy hónapot vesz majd igénybe, részletezte Vučić

A Mišeluk városnegyedben újonnan épülő Covid-kórházat a járvány után városi kórházként fogják majd hasznosítani, a beruházás megvalósításának ütemtervét a napokban ismertetjük majd a nyilvánossággal – jelentette be korábban Újvidék polgármestere, Miloš Vučević, aki hozzátette, már folynak a tárgyalások azokkal a vállalatokkal, amelyek bekapcsolódhatnak ebbe a projektumba.

Az új egészségügyi létesítmény helye egy olyan közlekedési csomópont közelében lesz, amely leginkább az autók és motorok szerelmeseinek gyülekezőhelyeként ismert. A telek ettől a ponttól 120 méterre fekszik, Pétervárad irányában.

Az előzetes tervek szerint egy 30.000 négyzetméteres, háromszintes épületet építenek majd, egy park veszi majd körül.

A városrendezési szakemberek a 021 hírportálnak megerősítették, hogy a helyszínt, adottságaiból kifolyólag, eredetileg idősotthon számára látták elő, de kórháznak is egyértelműen megfelel a környezet. Az ideiglenes Covid-kórház nagyon közel lesz a Kamenicai Intézethez, amely jelenleg részben a koronavírusos betegek szolgálatában áll, így az új létesítmény tehermentesíteni tudná azt.