2024. április 18., csütörtök

Támogatás a bringázóknak

Az újvidéki önkormányzat, országunkban elsőként, több mint 1600 új kerékpár vásárlását támogatja, a polgárok a versenypályázat kiírása után nyújthatják be kérelmeiket.

A légszennyezettség csökkentése érdekében az újvidéki önkormányzatban úgy döntöttek, hogy a városi költségvetésben 8 millió dinárt irányoznak elő arra a célra, hogy a polgárok új kerékpárokat vásároljanak. A büdzsé átütemezése után további 10 millió dinárt különítenek majd el erre.
Emlékeztetőül: az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés civil szervezet indítványozta, hogy az önkormányzat dolgozzon ki egy olyan támogatási rendszert, amelynek köszönhetően az újvidékiek könnyebben juthatnának új kerékpárhoz. Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, továbbá a városi képviselő-testület elnöke is támogatta ezt a kezdeményezést, ezt követően született meg a döntés a támogatásról.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor írják ki a szóban forgó támogatásról szóló versenypályázatot, a városi Környezetvédelmi Hivatalban csak azt közölték, hogy a polgárokat idejében értesítik a legújabb fejleményekről a városi hivatal honlapján, és hogy a médiában is közzéteszik ezt a közérdekű információt.
A Dnevnik napilap honlapja emlékeztet arra, hogy a tervek szerint a polgárok a kerékpárok igénylését elvégezhetik majd a városi környezetvédelmi hivatal honlapján, ahol minden szükséges információt és űrlapot megtalálnak az applikáláshoz.

Az újvidéki önkormányzat 18 millió dinárral támogatja az új kerékpárok vásárlását

Az újvidéki önkormányzat 18 millió dinárral támogatja az új kerékpárok vásárlását

Az újvidéki önkormányzat hamarosan kiírja azt a versenypályázatot, amelyre civil szerveztek pályázhatnak, és az ilyen módon kiválasztott, nemkormányzati szervezet lesz majd megbízva a projekt megvalósításával.

A kerékpárvásárlás programja keretében azok a polgárok, akik új bicikliket igényelnek, és a listára kerülnek, az ország bármely kerékpárokat forgalmazó üzletében megvásárolhatják majd a kívánt kétkerekűt. A polgárok a számla bemutatásával igazolhatják majd a támogatás összegét.