2024. április 19., péntek

Kon: Aki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, a vírust választja

Kifelé tartunk a harmadik hullám második csúcsának maximumából

Dr. Predrag Kon járványügyi szakember és a köztársasági válságstáb tagja a Szerbiai RTV ma reggeli műsorában elmondta, hogy az intézkedések tömeges megsértése és az összejövetelek demotiváló hatással vannak az orvosokra és az egészségügyi dolgozókra. Hozzátette, hogy a vírus velünk marad, és csak rajtunk múlik, hogy mekkora gátat fogunk szabni neki. Emiatt is fontos, hogy az emberek minél hamarabb beoltassák magukat.

A járványügyi helyzettel és a betegek számával kapcsolatban elmondta, nem kétséges, hogy egy magas szintű stabilizáció látszik, sőt Belgrádban egyértelműen mérséklődnek a számok.

Kon beszélt a ma reggel életbe lépett új szabályozásokról is. Úgy véli, hogy így lehetővé teszik egyeseknek, hogy kisebb kockázat mellett dolgozhassanak. Hozzátette, hogy a kerthelyiségekben kötelező a maszkviselés, amikor éppen nem fogyasztanak italt vagy ételt, emellett az asztalok közötti távolságtartásra is figyelni kell.

Kon beszélt az oltásról is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Belgrádban a legjobb az arány, itt már a felnőtt lakosság egyharmadát beoltották, míg Tutin, Novi Pazar és Sjenica községekben rosszabb a helyzet.

– Aki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, az a vírust választja. Ez tény. Ez az élet igazsága – nyilatkozta Kon.

Azzal kapcsolatban, hogy visszatérhetünk-e a járvány előtti életünkhöz, Kon kifejtette, hogy nem vagyunk túl rossz helyzetben, és a mutatók szerint csillapodik a helyzet, kifelé tartunk a harmadik hullám második csúcsának maximumából.