2024. március 28., csütörtök

Nem lesznek nézők a belgrádi tenisztornán

Nem lesznek nézők a 650 ezer euró (235,3 millió forint) összdíjazású belgrádi férfi tenisztornán, amelyet április 19-25. között rendeznek.

A szervezők részéről Đorđe Đoković – a világelső Novak testvére –  közölte: a világjárvány visszaszorítsa érdekében meghozott intézkedések figyelembe vételével rendezik az eseményt, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy fogadják a rajongókat a szerb fővárosban.

Tavaly a Đoković fivérek – már a pandémia idején – Szerbiában és Horvátországban rendeztek jótékonysági tenisztornákat, amelyekre mintegy négyezer néző látogatott el. Az Adria Tour eseményeit azonban több kritika érte, miután a közvetítéseken látható volt, hogy a nézők nem tartják be a távolságtartási szabályokat és sokan közülük nem viselnek maszkot. A játékosokat pedig azért bírálták széles körben, mert a belgrádi éjszakában szórakozóhelyeken mulattak, és ennek következtében többük megfertőződött a koronavírussal.

Đorđe Đokovic kiemelte: az idei is egy mindenki számára nehéz esztendő, a különböző korlátozások pedig sok sérülést eredményeztek. Hozzátette: Borna Ćorić és Stan Wawrinka sajnálatos módon lemondta ugyan a belgrádi részvételt, de sok top 30-as játékos lép pályára, testvére, Novak mellett Dominic Thiem, Gaël Monfils, Aszlan Karacev, Filip Krajinović, Györe László és Miomir Kecmanović is ott lesz a mezőnyben.