2024. április 20., szombat

Tiodorović: Több a fertőzött, mint amennyit regisztrálnak

Branislav Tiodorović, a köztársasági válságtörzs tagja kijelentette, hogy a Covid kórházak tele vannak, és addig nem engedhetnek a korlátozásokból, amíg nem csillapodik a helyzet.

A Politika napilapnak adott nyilatkozata alapján sokkal több a fertőzött, mint amennyit valójában regisztrálnak, és a legtöbbjük fiatal korcsoportba tartozik, akiknél bár enyhe tünetek jelentkeznek, mégsem jelentkeznek kivizsgálásra, csak azért, hogy ne kerüljenek karanténba.

Ahogyan fogalmazott, gondolkodnak arról, hogy a kávézók teraszainak a működését engedélyezzék, ahol ugyancsak az egy személyre 9 négyzetméter szabály volna érvényes.

Tiodorović úgy értékelte, hogy a válságstáb tagjai között szükség lenne kommunikológusra, pszichológusra és szociológusra is.

– Ez leginkább a csapaton belüli üzenetek átadásán látszik meg. A kommunikológus azért fontos, mert tudja, hogy kell ezeket közvetíteni egymás között, hiszen ezt sem az orvosok, sem a politikusok nem tudják pontosan – mondta Tiodorović.

Úgy fogalmazott, hogy nagy szükség van még a polgárokkal való kommunikációra is, amelyet ő meg is tesz kint a terepen, hiszen ő nem egy irodai epidemiológus. Ezen felül Tiodorović úgy értékelte, hogy szükség van egy jó oltási kampányra, hogy még inkább felhívja a lakosság figyelmét, azonban ez most a leggyengébb láncszem ebben a helyzetben.

– Egyelőre három-négy kisfilmet készítettünk színészekkel, azonban még több ismert személyiséget kell ösztönözni: sportolókat, művészeket, egyszerű hétköznapi embereket. Emellett szükség lenne még a fiatalabb, beoltott korosztályra is, hogy a saját korosztályukat megszólítsák, közöttük is azokat, akik még határozatlanok – mondta Tiodorović.