2024. április 19., péntek

Brutális gyilkosságért 30 évet kapott az ikonfestő

Harminc évre ítélte a niši legfelsőbb bíróság Vladan Grahovac ikonfestőt, aki 2019. szeptember elsején előre megfontolt szándékkal brutálisan megölte a 82 éves Jelica Tatarovskit a saját lakásában.

A hosszú börtönbüntetés mellett elkoboztak tőle 760 eurót és a kést, amellyel megölte az asszonyt. Emellett 600.000 dináros, bírósági költségeket is ki kell fizetnie.

Zárszóként az ügyészség azt ajánlotta a bíróságnak, hogy a legmagasabb, 40 évnyi börtönbüntetésre ítéljék Grahovacot, mert úgy vélik, számára nem létezhet enyhítő körülmény.

Grahovac utolsó szó jogán elmondta, hogy sokat szenvedett már a tette miatt, és azt állította, hogy aznap este kábítószer hatása alatt volt és nem tudta, mit csinál. Ezt a hatóságok is megerősítették. Grahovacot kiskorában bántalmazták, és ez kihatással volt a későbbi viselkedésére.

Ahogyan a helyi média megírta, a vádlott azt kérte, hogy altassák el, de a hazai törvények szerint az eutanázia nem engedélyezett.