2024. március 29., péntek

Brnabić: Ma 16 órakor összeül a válságtörzs

Ana Brnabić kormányfő bejelentette, hogy ma délután 16 órakor újra összeül a köztársasági válságtörzs és kijelentette, hogy előzetesen a stáb szakmai részével konzultál majd a lehetséges enyhítésekről.

Brnabić a Pink TV műsorában azt mondta, hogy érezhető a stagnálás, valamint a belgrádi fertőzések enyhe mérséklődése, amely annak köszönhető, hogy itt van a legtöbb beoltott polgár.

– Az ülés után tájékoztatjuk majd a nyilvánosságot. Meghallgatom az orvosokat, és megpróbálunk valamilyen köztes megoldást találni – mondta a kormányfő.

Elmondta, hogy igyekeznek enyhébbé tenni a korlátozásokat, amelyek már így is gyengébbek a többi európai országhoz képest, azonban arra is ügyelnek, hogy az elért eredményeket is folytassák, mert bár még mindig magas az újonnan megfertőződöttek száma, még így is elég jó.