2024. április 19., péntek

Aszfaltozás májusban

Zentán a Mikszáth Kálmán utca egyik részére kerül szilárd útburkolat

Valószínűleg májusban kezdik meg Zentán a Mikszáth Kálmán utca egyik szakaszának aszfaltozását – mondta el Czegledi Rudolf polgármester azután, hogy tegnap aláírta az erre vonatkozó szerződést.

Az aszfaltozást a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság finanszírozza. Czegledi hangsúlyozta, hogy több utca aszfaltozására is pályáztak, viszont a tartomány szűkítette a keretét, és emiatt egyelőre csak erre kaptak támogatást.

– A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság két hónappal ezelőtt írta ki azt a pályázatát, melyben többek között utcák aszfaltozására lehetett pályázni. Mi 28 millió dinár értékben több utca aszfaltozására is kértünk pénzt, viszont a tartományban szűkítették a keretet, így csak egy utcarészletet hagytak jóvá, mégpedig a Mikszáth Kálmán utcában, ahol közel 200 métert aszfaltoznak majd. A pályázat szerint 9,3 millió dinárt adnak erre a szakaszra, és amikor az összeget átutalják, akkor megindítjuk a közbeszerzési pályázatot. Ezt remélhetőleg áprilisban lebonyolítjuk, és májusban kezdődhetnek a munkálatok. Mivel kültéri munkáról van szó, az időjárási körülményeket is figyelembe véve legkésőbb augusztus közepére biztosan készen lesz. A projektben az önkormányzat költsége a tervdokumentáció elkészítése, ezenkívül a munkálatok szakmai ellenőrzése és műszaki átvétele – magyarázta a polgármester.

Czegledi Rudolf tegnap írta alá az aszfaltozásra vonatkozó szerződést

Czegledi Rudolf tegnap írta alá az aszfaltozásra vonatkozó szerződést

Czegledi Rudolf még azt is elmondta, hogy összesen 34 utca aszfaltozására készítették el a terveket, és bíznak abban, hogy hamarosan lesznek még pályázási lehetőségek.