2024. március 28., csütörtök

Húsvéti csomag a rászorulóknak

Ada községben a VMSZ százharminc családnak adományoz élelmiszercsomagot az ünnepekre

A Vajdasági Magyar Szövetség Ada községi szervezete két akcióval készült a húsvéti ünnepekre – tudtuk meg Rigó Flóriántól, a községi pártszervezet alelnökétől. Elmondta, hogy a községi gyerekeknek tojásfestő pályázatot hirdettek, valamint százharminc rászoruló családnak biztosítottak élelmiszercsomagot húsvétra. Tóbiás József, a VMSZ községi elnöke kiemelte, hogy az élelmiszercsomaggal olyan családoknak segítenek, amelyek anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy beszerezzék az ünnepekre az élelmiszereket, vagy csak nagyon szerény körülmények között ünnepelnek, ezért ezzel szeretnék szebbé tenni számukra a húsvétot. A pártszervezet önkéntesei szerdán és csütörtökön juttatták el a rászorulóknak a csomagokat, hogy még nagypéntek előtt eljusson minden érintetthez.

– A húsvéti tojásfestő pályázatra még lehet nevezni. Már több mint négyszáz gyerek küldte be a pályaművét Ada község minden településéről. Az óvodások körében a legmagasabb a részvételi arány, ezért úgy döntöttünk, hogy minden óvodásnak biztosítunk egy kis húsvéti csomagot. Ez négyszázötven csomagot jelent az esetükben. Az általános iskolákból is szép számban jelentkeztek a diákok a pályázatra. Egyébként minden pályázónak biztosítunk húsvéti csomagot. Kifejezetten pozitív volt a tojásfestő pályázat fogadtatása, a pedagógusok nagyon örülnek neki. A Covid-19-es járvány miatt a gyerekekkel nem tudtunk közös műhelymunkát végezni, hanem fényképen adják be a művüket. Kiderült, hogy ez sokkal jobb a gyerekeknek, hogy csak fényképet kell beadniuk, mert hazavihetik a kifestett tojást, amivel büszkélkedhetnek a családnak. A pályázatra beküldött fotók péntektől lesznek megtekinthetők a VMSZ községi szervezetének Facebook-oldalán. A VMSZ húsvéti köszöntőjét ezek a fényképek fogják díszíteni. Továbbá az elmúlt évhez hasonlóan az idén is százharminc családnak biztosítunk élelmiszercsomagot. Helyi termelőktől vásároltuk fel az élelmiszereket, zöldségeket, tojást, sonkát és kolbászt. Ezt csomagoltuk össze, így biztosítottunk átfogó élelmiszercsomagot a rászoruló egyedülálló személyeknek és a családoknak, köztük a nagycsaládosoknak. Az utóbbiaknál a gyerekeket is meglepjük egy kis édességcsomaggal – közölte Rigó Flórián.

Az élelmiszercsomagok összeállítása a VMSZ-irodában

Az élelmiszercsomagok összeállítása a VMSZ-irodában

Tóbiás József elmondta, hogy a VMSZ tavaly első alkalommal biztosított húsvéti élelmiszercsomagot a rászorulóknak a plébánia és a Caritas karácsonyi jótékonysági akciójának példájára.

– A jótékonysági akciónkkal szeretnénk segíteni azoknak az embereknek, akik nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudják megengedni maguknak, hogy bevásároljanak az egész családnak vagy saját maguknak, hogy méltón módon megünnepeljék a húsvétot a családjuk körében. Ezért húsvéthoz kapcsolódó élelmiszereket biztosítunk számukra, többek között sonkát, kolbászt, tojást, retket és zöldhagymát. A családi csomagokban található méz és bab is, amit egy család az ünnepek alatt elfogyaszthat. Ezt az akciót tavaly kezdtük, és már akkor jeleztük, hogy szeretnénk hagyományossá tenni. Hála istennek, az idén is sikerült megszervezni! Az anyagi fedezetet a párttagság adományaiból biztosítjuk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy anyagi helyzetre való tekintet nélkül az emberek különösebb felhívás nélkül segítettek. Sőt, már előre érdeklődtek, hogy lesz-e húsvéti csomag, hogy részt tudjanak venni a finanszírozásában – nyilatkozta a VMSZ községi pártszervezetének elnöke.