2024. március 28., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS

Erős mezőny, nagy izgalom

Minden rajongónak örömet fog szerezni a május 12-én rajtoló Tour de Hongrie mezőnye a főszervező szerint. Eisenkrammer Károly elmondta, eredetileg 20 csapatos mezőnyt céloztak meg, de a világelitet jelentő WorldTour és az alatta elhelyezkedő prokontinentális kategória sorai közül meglepően sokan (6, illetve 9 csapat) jelentkeztek, így 22-re kellett emelniük a létszámot. Hozzáfűzte, a járványhelyzet miatt elképzelhetők változások, visszalépések, és a szervezést is hetente újra kell gondolniuk, mivel a pandémia az együttműködő partnerek dolgát is megnehezíti. Eisenkrammer szerint az egészségügyi helyzet miatt nagy az izgalom. Kitért rá, komoly Covid-eljárásokkal készülnek, a mezőnyt pedig buborékban fogják tartani, hogy aki negatív teszttel jön, az vírus nélkül menjen haza is.

Mint mondta, bíznak abban, hogy május közepére az oltások segítségével könnyebb lesz a helyzet, és akár a rajt- és célterületeket és a díjkiosztók helyszíneit is megnyithatják a szurkolók előtt. Ugyanakkor egyelőre „zárt kapus” versenyre készülnek.

A jelenleg első kategóriás magyar körversenynek a ProSeries sorozatba kerüléshez két éven át kell teljesítenie sportszakmai és a médiára vonatkozó előírásokat. „Tavaly ezt megugrottuk, és úgy néz ki, idén is sikerülni fog. A csapatok létszámában magasan az előírt fölött vagyunk, a médiamegjelenésünk pedig több tízszerese annak, mint amit elvárnak” – magyarázta Eisenkrammer.