2024. április 20., szombat

Jó két óra alatt Belgrádtól Montenegróig

Autópályák fogják behálózni az országot

Országjáró körútja során Aleksandar Vučić államfő csütörtökön a Miloš fejedelemről elnevezett E763-as autópálya Preljina és Požega közötti szakaszán folyó munkálatokat tekintette meg Tomislav Momirović építésügyi miniszter, Aleksandar Antić, a Szerbiai Korridorok igazgatója, Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai közvállalat igazgatója, Csen Bo kínai nagykövet és Milutin Mrkonjić korábbi építésügyi tárcavezető kíséretében.
– Ha december 19-én eljövök ide, akkor már utazhatok a Požega–Čačak vonalon? – kérdezte az államfő a jelenlevőket, végül mégis abban állapodott meg a kínaiakkal, hogy legkésőbb január 6-ára elkészül az a szakasz. Miután befejezik a Preljina és Požega közötti részt is, Užicétől Belgrádig 1 óra 45 perc alatt lehet eljutni. A kínai China Communications Construction Company (CCCC) vállalat ezen a szakaszon 6 hidat és két alagutat épít, a Jelica hegy alatti Laz alagút lesz a leghosszabb ilyen létesítmény az országban. A preljina–požegai útszakasz a 11-es közúti folyosón valamivel több mint 30 kilométeres, és 450 millió euróba kerül. Az elnök čačaki bejelentése szerint szeptemberig megkezdik a Užice körüli kerülőút építését is, ami legkevesebb 15 millió eurós beruházást jelent.
Vučić közölte, hogy májusban írják alá a szerződést a Požega és Boljare közötti, 107 kilométeres autóút kiépítéséről. Mint mondta, a munkálatok befejeztével mindössze 2 óra és 15 percet tart majd az utazás Belgrádtól Montenegróig.
– A montenegrói határig vezető autópálya elkészülése nagy örömöt jelent nemcsak Arilje, Ivanjica, az egész Pešter és az összes környező település számára, hanem Montenegró lakosságának is. Korábban ezt senki sem gondolta volna. Ezek tektonikus változások. Szerbiát autóutak fogják behálózni – fogalmazott az államfő. Jelezte azt is, hogy augusztusban indul a Niš–Merdare autópálya építése, a versenypályázati eljárás már folyamatban van. Ezzel együtt az idén december 1-jén az országban összesen 8 autópálya építése zajlik majd.