2024. március 29., péntek

Játszótér-felújítás előtt

Homolya Ákos zentai tanácstag szerint idén egy-másfél millió dinár van a rendbetételükre

Itt a tavasz, egyre több szülő és nagyszülő viszi ki a verőfényben a játszótérre csemetéit. Zentán sincs ez másképpen, viszont nem árt óvatosnak lenni, mivel a helyi játszóterek nem biztonságosak a gyermekek számára; tulajdoníthatjuk ezt úgy az idő romboló munkájának, mint a nem rendeltetésszerű használatnak, valamint annak is, hogy a városban legalább egy évtizede nem készült új játszótér. Mindenesetre az ezeken a helyszíneken található játékokat nem ártana felújítani, azután pedig rendszeresen karbantartani, vagy teljesen új játszóteret létesíteni. Erről a témáról kérdeztük Homolya Ákost, a helyi önkormányzat civil szervezetekkel és városrendezéssel megbízott tanácstagját.

Homolya egyetértett azzal, hogy valóban ideje lenne a zentai játszótereket rendbe tenni, és elárulta, idén az önkormányzat költségvetésében megközelítőleg egy-másfél millió dinár áll rendelkezésre erre a célra. Megpróbálnak arra fókuszálni, hogy ne csupán karbantartsák és felújítsák őket, hanem, különböző pályázatokat figyelve, egy teljesebb körű felújítást eszközöljenek ki. Az elmúlt időszakban kijött egy országos szintű törvénymódosítási rendelet, mely szerint újabb előírásoknak kell megfelelniük a köztereken álló játszótereknek, s ennek megfelelően szabad engedélyeztetni használatukat. Az önkormányzat a közeli jövőben tervezi új játékok felszerelését is, amit már ezen rendelkezéseknek megfelelően fognak megtenni, akárcsak a régiek felújítását. Mindez egy hosszabb távú folyamat, de idén már hozzá fognak látni.

Új helyszíneket egyelőre nem terveznek kialakítani, amire most nagyobb hangsúlyt fektetnek, az a népkerti játszótér, ennek revitalizálására dolgoznak ki jelenleg terveket. Lépcsőzetesen fogják felújítani és újabb elemekkel gazdagítani, melyek már mind megfelelnek a legújabb rendelkezéseknek. Ezt követni majd a többi helyi játszótér állagának javítása.

Már a 2009-ben, a Raiffeisen bank jóvoltából készült Széchenyi téri játszótér is szétesik

Már a 2009-ben, a Raiffeisen bank jóvoltából készült Széchenyi téri játszótér is szétesik

Ami a karbantartást illeti, azt Zentán az Elgas Közvállalat végzi, illetve a kommunális vállalat biztosítja a faanyagot, amennyiben például a padok ülőkéit kell lecserélni.

Mivel a játszótereken a szemetesek is sok helyütt hiányoznak, erre is rákérdeztünk. Homolya ezzel kapcsolatban elárulta, folyamatban van a községi környezetvédelmi pénzalap tervezetének elfogadása, s amennyiben ez megtörténik, akkor ebből terveznek szemeteskukákat vásárolni és kihelyezni, és itt is kiemelt fókuszpont lesz a Népkert, de ugyanígy a játszóterek, iskolák környékét is el fogják látni ezekkel, hogy ezáltal is csökkentsék a közterületeken való szemetelést.