2021. május 15., szombat

Új könyvek

Amit így is lehet nevezni

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium jelenlegi és egykori diákjai között többen foglalkoznak versírással. Munkáikkal több irodalmi pályázaton, vetélkedőn is sikerrel szerepeltek. Vannak olyan tanulók, akiknek verseivel a vajdasági és anyaországi folyóiratokban is találkozhattunk. Az amit így is lehet nevezni című kötetben a többi között az ő műveikből olvashatunk egy kis ízelítőt. Az új könyv a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium kiadásában jelent meg. Az intézmény diákjai közül Bagdal Zoltán, Bicskei Armand, Calbert Anikó, Dimitrov Nikoleta, Garai Bálint, Klebecskó Ádám, Kovács Dávid, Kozma Szabolcs, Lábadi Csilla, Losoncz Orsolya, Papp Katalin, Poborai Örs, Szabó Réka Dorottya, Szél Gréta, Szögi Klaudia és Tápai Ramóna versei szerepelnek a könyvben. A kötetet Bicskei Gabriella szerkesztette. A korrektúráért Serfőző Réka, a tördelésért pedig Harangozó Attila felelt. A fedőlapon Kiss Klaudia grafikája látható. A verseskötetet Garai Bálint fotóival és Tolnai Zsigmond grafikáival illusztrálták.

Duška Vrhovac: Memento vivere

Megjelent Duška Vrhovac Memento vivere című kötete magyar nyelven. A kortárs szerbiai költő, író, független újságíró könyvét Kovács Jolánka ültette át magyar nyelvre. A könyv a budapesti AB ART Kiadó Lyra omnis sorozatának nyolcadik darabjaként látott napvilágot.

,,Duška Vrhovac egyedi lírai stílusában, őszintén és teljes elhivatottsággal írja verseit, melyekben a természettel, bolygónk és a világmindenség minden lényével együttérezve köt össze kultúrákat és tájakat, s közben származásához és saját kultúrájához is hű marad” – olvashatjuk a könyv fülszövegében Kovács Jolánka sorait.

Nemcsak egy sokat tapasztalt, több országot megjárt újságíró versei ezek, hanem az elmúlásról gondolkodó, életéről számot vető, a szépre és a kevésbé kellemes emlékekre visszanéző nőé is, aki egy pillanatra sem feledkezik meg a teremtésről, a születésről és a halál misztériumáról. Ám nemcsak a halálra kell gondolni, hanem az életre is – ezt teszi a költő is. Az Új valóság című versének soraiban a következőt olvashatjuk:

,,Minden a feje tetejére fordult.

Az emberek alig különböznek

és sokat vitatkoznak.

A természet maga a keserv

színtelen levelek

rügytelen, fénytelen fűfelületek.

Terjed a káosz

elfoglalja a levegő helyét.

Táj nélküli testek

és képzeletbeli szárnyak nélküli lelkek.

A hideg az otthon meleg zugait is kitölti.

Zavart mosolya van a gyerekeknek.

Ez az új valóság.”