2024. március 29., péntek

Tiodorović: Az ünnepekre hazaérkezőknek kötelező a PCR-teszt

Az újraoltottaknak kedvezményeket ígér Belgrád polgármester-helyettese

Branislav Tiodorović, a köztársasági járványügyi válságstáb tagja, aki arra figyelmeztetett, hogy ez bizony kockázatos helyzet.

Tiodorović a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy hatályban maradnak a meglévő óvintézkedések, így mindenkinek, aki Szerbiába érkezik, negatív PCR-tesztet kell felmutatnia, vagy karanténba kell vonulnia. Oltási bizonylattal is mozoghatnak az érintettek, de ez a dokumentum csak akkor érvényes, ha az illető Szerbiában oltatta be magát, tette hozzá a szakember.

Goran Vesić Belgrád alpolgármestere szerint Szerbiának követnie kell Izrael és Nagy-Britannia példáját az immunizációs kampányban. Enyhítéseket kell biztosítani azon polgárok számára, akik felvették a koronavírus elleni védőoltás második adagját is, mutatott rá Vesić.

Lehetővé kell tennünk, hogy az újraoltottak lassan visszatérhessenek a normális élethez, mondta Vesić, és bejelentette, hogy a jövő héttől az érintettek kedvezménnyel vásárolhatnak színház- és fesztiváljegyeket.

Vesić úgy véli, hogy ez nem hátrányos megkülönböztetés.