2021. október 24., vasárnap

„Áldott, aki jön az Úr nevében!”

„Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél előreküldte két tanítványát ezzel az utasítással: »Térjetek be a szemközti faluba! Mindjárt amikor beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna, hogy mit csináltok, mondjátok, hogy Urának van rá szüksége. Erre rögtön elengedi.« El is mentek és megtalálták a szamárcsikót, kint az úton egy kapuhoz kötve. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: »Miért oldjátok el a szamarat?« Úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta nekik. Erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették, ráterítették köntösüket, és ő ráült. Sokan a ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak. Az előtte menők, s akik kísérték, ezt zengték: »Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!«” (Mk 11, 1–10)


Krisztusban Kedves Testvéreim!
Virágvasárnap ünnepén elkezdődik a nagyhét. Mondhatni, hogy itt állunk a nagyhét kapujában. Ennek az ünnepnek tulajdonképpen kettős jellege van. Az egyik ilyen jellemző a győzelem és a megdicsőülés, hiszen Jézus bevonul Jeruzsálembe. Pálmaágakat és ruháikat terítik le az emberek előtte. A tömeg ünnepel és hozsannát kiált. A pálmaág a győzelem jelképe, nálunk ezt a megszentelt barka helyettesíti. A másik jellemzője ennek az ünnepnek a szenvedés és a halál, és ennek jele a szentmisében Jézus szenvedéstörténete. Ebben az ünnepben Jézus életének legellentétesebb mozzanatai kapcsolódnak össze. Ott van az öröm és a fájdalom is. Akárcsak a mi életünkben is ott van az öröm és a fájdalom. Vannak nekünk is dicsőséges örömteli pillanataink, amelyek előre viszik az életünket, amikor úgy gondoljuk, hogy nem történhet semmi baj velünk. De vannak szomorú napok is, amikor minden kilátástalannak tűnhet számunkra. Amikor úgy érezhetjük, hogy szenvedésünknek, és a bajnak soha nem lesz vége.

Mintha ez járvány soha meg nem akarna szűnni. Mintha már soha nem élhetnénk normális életet. Fordulhatnak meg bennünk nap, mint nap ezek a gondolatok, amik elveszik az életkedvünket. De van egy jó hírem kedves testvéreim! Nem kell, hogy letörjenek bennünket ezek a gondolatok. Hogy miért? Mert Jézus most is ott van velünk otthonainkban, minden szenvedésünkben, elhagyatottságunkban. Mert Ő tudatosan merte vállalni a szenvedést és a halált. Mindezt az Atya iránti szeretetből és engedelmességből, és az irántunk való szeretetből. Az ószövetségi olvasmányban olvashattuk, hogy Isten szolgáját, a Messiás előképét üldözés éri, viszont szenvedése az Úr segítségében nyer értelmet: „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent” vallja. Valamint a szentleckében Pál apostol himnuszt zeng Jézus engedelmességéről, aki: „mint Isten, az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez.” Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezt a két dolgot emelném, ki a mai napon Isten az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Valamint engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Az Istenbe vetett bizalom és az engedelmesség, amelynek mi is hasznát vesszük a nehéz helyzetekben. És ha Jézusra tekintünk, akkor láthatjuk, azt hogy benne mindkettő ott van.

Jézus pontosan tudta az Atya akaratát és, hogy mi vár rá. Tudta saját magáról, hogy kicsoda is valójában, hogy mi a küldetése. Volt egy helyes identitása. Tudta, hogy honnan jött és, hogy hová megy, hogy merre felé tart az élete, azaz, hogy az Atya felé tart az élete. Kedves testvérem most merre tart a te életed? Hol van a te identitásod? Miben keresed azt? Illetve kiben? A keresztény identitásunk megerősítésére van most szükségünk, és alkalmunk is arra, hogy ezt meg is tegyük. Alkalom van arra, hogy a család újra hitre nevelő közeggé váljon. Alkalom van arra, hogy az édesanyák és az édesapák Istenbe vessék bizalmukat, hogy tanúságot tegyenek gyermekeiknek a hitükről. Alkalom van most az igazi szeretetre, amit már oly régen elfeledtünk és elcsépeltünk életünkben. Ne feledjük a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, és a mai történéseket is. Már nem tartozunk ahhoz a tömeghez, akik azt kiáltották: „feszítsd meg Jézust”, hanem megváltott személyek vagyunk. Ezért virágvasárnap figyelmeztetés a mi számunkra: Jézus drámájának a kezdete, előjátéka annak, amely nagypénteken és húsvétvasárnap csúcsosodik ki. Benne tükörben láthatjuk önmagunkat, s amit felismertünk, azt követni szeretnénk: nemcsak szóval, gyenge lelkesedéssel, mint a jeruzsálemi hozsannázó tömeg, hanem Jézushoz való hűséges kitartással és ragaszkodással.
Ámen.