2024. április 19., péntek

Fülön csípett szemetelők

Avagy a természetjáró hogyan tanítja rendre a nemtörődöm polgárokat

A természetjárás, az urbánus környezetből való kilépés igazi felüdülést jelent az ember számára. Az ébredő tavasz megannyi jele, az apró virágok, a kibomló rügyek a fákon, a teli torokból énekelő madarak, a sarjadó búzatáblákon legelésző darvak, a messze hangzó kiáltásairól felismerhető bíbic, mind-mind a kikelet hírnöke.

A szemétlerakást tiltó tábla elé kidobott hulladék

A szemétlerakást tiltó tábla elé kidobott hulladék

Már ellazulva átengedné magát az ember a természet szépségeinek, amikor egyszer csak szemétrakásba botlik, méghozzá a természetvédelmi oltalom alatt álló területen, éppen ott, ahol még figyelmeztető tábla is jelzi, tilos a hulladék lerakása. A szemetét valaki éppen a tiltó tábla előtt dobálta szét. Mintha szándékosan pont ezt a helyet szemelte volna ki. Tény, hogy közel van a bánáti kis falu széléhez, ahol a különleges élővilágot rejtő tocsogókkal tarkított szikes puszta kezdődik. A szemetét kidobó polgár – bár nem érdemli meg ezt a megtisztelő megnevezést – nem vette a fáradságot, hogy még pár száz métert vigye a szemetét a bekerített, kijelölt hulladéklerakóig.

A terebélyes szeméthalomban volt cigarettásdoboztól kezdve a különféle csomagolóanyagokon keresztül a használt pelenkáig minden, ami egy háztartásból, konyhából kikerülhet. A legtöbb természetjáró ilyenkor dühöng néhány percig, szidja az ismeretlen szemetelő felmenőit, majd szomorúan tovább-ballag, hátha talál szemet vidítóbb látnivalót a legelőn. De valóban ismeretlen a szemtelen szemetelő?

A háztartási hulladékot szemrevételezve mindig találhatunk néhány kidobott közüzemi számlát is. Ebben az esetben is így volt, a természetvédelmi terület bejáratánál álló, a szemétlerakást tiltó tábla elé kidobott hulladékban telefonszámla és villanyszámla is volt. Hamar megvan a szemetelő neve, pontos címe, utca és házszám. Helybeli a tettes, tíz perc alatt már a háza előtt vagyunk. A rozoga kaput megzörgetve fiatal roma asszony bukkan elő, karján pelenkás gyerek, a jobb kezében cigaretta: Monte Carlót szív, a szemetükből már tudjuk.

Két nappal később ugyanaz a helyszín autógumikkal

Két nappal később ugyanaz a helyszín autógumikkal

A névre szóló közüzemi számla felmutatásakor az asszonyka nem is nagyon lepődött meg. A férje vitte ki a szemetet, pedig ő mondta neki, hova rakja le. Az erélyes figyelmeztetés és súlyos bírsággal való fenyegetés nyomán a fiatalasszony megígérte, hogy a férje eltakarítja a szétdobált szemetüket. Mivel hét eleje volt, a hét végéig kaptak határidőt, utána megy a feljelentés.

Két nappal az illegális szemétlerakó felderítése után ismét a falu határában bóklásztam madarakra lesve. Meglepődve tapasztaltam, hogy hatott az erélyes fellépés, mert az utolsó papírdarabig fel volt szedve a figyelmeztető tábla előtt szétszórt hulladék. Sajnos az autógumik maradtak, azt valaki más dobta ki, és nem hagyott nyomot maga után.