Gyorsuló világunkban egyre jobban értékeljük a könnyen megvehető és kidobható termékek között felbukkanó tartós, egyedi darabokat. A kézműves termékek reneszánszukat élik, el nem évülő értéket képviselnek a tömeggyártott árucikkek között. Koós Dezső fiatal adai iparművész, akinek termékeit a letisztult elegancia jellemzi. Bőrmívesnek nevezi magát, mert szereti a régies, autentikus megszólításokat, érzése szerint ez a szó fejezi ki legjobban azt, amit képvisel. A mesterséghez való viszonyát mottója is kifejezi: „Tiszta szívvel, csakis kézzel”.
Koós Dezsővel a szakmájáról és a népművészetről beszélgettünk.
Mivel foglalkozol pontosan? – Népi bőrművesség a szakmám megnevezése. Vajdaságban egyedülállóként vagyok olyan mester, aki kézzel csinál mindent, a varrást, a szabást, a tervezést, a festést. Ezt a szakmát két évvel ezelőtt kezdtem művelni. A bőrművesség már korábban is közel állt hozzám, próbálkoztam is vele, viszont nem volt mesterem, aki instrukciókkal látott volna el, aki elmagyarázta volna a mikéntjét-hogyanját, aki megmutatta volna, hogy milyen technikával lehet gyorsabban vagy könnyebben megcsinálni ugyanazt a munkát. A bőrrel már öt-hat évvel ezelőtt elkezdtem foglalkozni, akkor még autodidakta módon. Hasznosnak gondolom azt az időt, mert magamtól rájöttem dolgokra, viszont így utólag már tudom, hogy egy bizonyos szint elérése után szükség van a szakmai segítségre, hogy az ember fejlődni tudjon.
Iskolai keretek között hol tanultál?
– A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban tanultam képzőművészetet, és szobrászként végeztem. Utána egyetemre mentem, ahol teljesen mást, állattenyésztést tanultam, majd visszatértem a művészethez, így kerültem Nádudvarra. 2018-ban kezdtem meg tanulmányaimat a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégiumban mint népi bőrműves, és tavaly nyáron sikeresen diplomáztam. Ennek az iskolának nagyon családias a légköre, sem a tanárok, sem a diákok nincsenek nagy lélekszámban. Népi kézművességet az alábbi szakirányokban tanulhat ott az ember: faműves, fazekas, szőnyegszövő, takács, nemezkészítő, népi bőrműves. Mivel a műhelyek nyitva álltak a diákok előtt, ezért nemcsak a saját mesterségembe, hanem egyéb szakmákba is betekintést nyertem. Ez, ha a szükség úgy hozza, alkalomadtán előnyömre válik.
Honnan ered az érdeklődésed a népművészetek és a néphagyomány iránt?
– Már kicsi koromtól kezdve érdeklődtem ezek iránt a dolgok iránt. Kisgyerekként néptánckörbe jártam, ami tetszett, majd ahogy serdültem, ugrós és páros táncokat is tanultam. A szakmám szorosan összekapcsolódik a néphagyományokkal és a hagyományőrzéssel. Így alakult ki a szakmai irányultságom is, hisz az egyetemen az egyik gyakorlati félévet az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban töltöttem, ahol hagyományőrzéssel kapcsolatos tevékenységekkel foglalkoztunk, mint az íjászat, a lovaglás és a néptánc. Nekem hiányos volt a felszerelésem, hiányzott például egy tarsoly vagy egy öv. Két választásom volt: vagy megveszem valahol magamnak a hiányzó kiegészítőket, vagy saját kezűleg elkészítem őket. Én ez utóbbit választottam.
Mit jelentenek számodra a néphagyományok?
– Úgy érzem, hogy mindez formálja az ember életét, ad egy jó irányt, illetve tartást az embernek. Megerősíti a közösségi életet, erősebb kapcsolatot hoz létre az emberek között.
Honnan szerzed be a munkádhoz szükséges alapanyagokat?
– Főként Magyarországról, legközelebb Szegedről, de ha jobb minőséget és nagyobb választékot szeretnék, ahhoz Budapestre kell mennem. Sajnos jelen helyzetben ez nem megvalósítható, de szerencsére vannak tartalékok, amikhez nyúlhatok. Az olasz marhabőr az, amit leginkább használok, hisz ez kiváló minőségű. A bélésbőr már lehet sertés-, juhvagy kecskebőr is. Emellett a különböző cérnákat és tűket is Magyarországon tudom a legnagyobb választékban beszerezni. Jelenleg arra kényszerültem, hogy egy-egy használati eszköz pótlását, például az árét, ami a kéttűs varráshoz szükséges, saját kezűleg, illetve helyi ismerősök, barátok segítségével oldjam meg.
Milyen eszközöket használsz?
– Különböző árakat, úgymint gömbölyű árat, varróárat, kalapácsot, amivel lekalapáljuk a cérnát a végén, tűket, élszedőket, gömbölyítőket, amikkel például az övek széleit dolgozom el. Kések, bicskák szükségesek még ehhez a szakmához.
Mi mindent készítesz bőrből?
– Kezdetben öveket készítettem, kisebb pénztárcákat, később válltáskákat és övtáskákat is. Jelenleg a bőrt és a vásznat próbálom keverni, ezek elegyéből hátizsákokat készítek, ami igazán izgalmas terület számomra, főleg, hogy több anyaggal is dolgozhatok. Ez kihívás számomra, nagyon tetszik ez az irányvonal. Kézzel szőtt vásznakkal dolgozok, melyek megrendelésre, egyedi színkombinációban készülnek szövőszéken.
Díjakban és elismerésekben is részesültél.
– Legutóbb a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás első, regionális körében részesültem díjazásban. Ezzel bekerültem a Budapesten megrendezésre kerülő országos rendezvényre. Szeretnék pályázni a Népművészet Ifjú Mestere címre is. Ehhez öt darab alkotást kell zsűri elé vinni megadott szempontok szerinti dokumentációval. Egy viseletet szeretnék majd beadni a pályázatra, ami egy gyimesi mellyes lenne, egy bunda, illetve a hozzá tartozó tüsző és egy díszes öv. Emellett szeretném megszerezni a Népi Iparművész címet is. Ehhez megadott időpontokban több alkotást kell küldeni a zsűri elé, akik ezeket minősítik. Ahhoz, hogy valaki elnyerje a címet, adott idő alatt össze kell gyűjtenie adott számú és minősítésű terméket.
Miért tartod fontosnak a kiállításokon való részvételt, a zsűriztetést?
– Nagyon szeretem, amikor az ügyfelektől kapok egy jóleső visszajelzést, hogy mennyire tetszik nekik az alkotás, hogy ma is hordja, hogy tartós. Ennek ellenére én is emberből vagyok, és hibázom. Ahhoz, hogy jobb legyek, szükségem van a szakmai kritikákra, visszajelzésekre, a zsűri pedig szakmai szempontból értékeli a munkámat.
A jövőre nézve mik a terveid?
– Mindenképpen Vajdaságban szeretnék maradni, mivel úgy gondolom, hogy itt is minél több mesteremberre van szükség.
