2024. április 19., péntek
NAGYSZÜNET

Máris iskolába jár?

Az iskolaérettségi felmérésről

Egy iskola életében óriási öröm, amikor az új elsősök beiratkozási programjának megszervezését kezdi. Mondhatjuk, hogy ez egy körkörös folyamat, hiszen az előkészületek után iskolánkba beiratkozó, majd szeptemberben az első osztályt megkezdő kisdiákok többnyire addigra illeszkednek be az iskolarendszerbe teljesen, amire már aktuálissá válik az új generációval való megismerkedés és a fokozatos beiskolázás.

Ahhoz, hogy egy hat-hét éves kicsi gyerek sikeresen illeszkedjen be abba az oktatási rendszerbe, amelynek jó eséllyel hosszú-hosszú éveken keresztül a része lesz, kiemelkedő jelentősége van az első tapasztalatoknak, élményeknek. Mindazok a szakemberek, akik ismerik a gyerekek fejlődéslélektanát, tisztában vannak azzal, mekkora a jelentőségük az első pillanatoknak, napoknak, alkalmaknak, amikor a majd iskolába induló, az iskola kapuján belépő jövendő kisdiák megismerkedik ezzel a számára új környezettel.

Az idei évben sem tudunk tervezni, hiszen a járványhelyzet bármelyik pillanatban keresztülhúzhatja a számításainkat. Az online oktatás kellős közepén nem csak a tanítás és a tanulás digitalizálódik, az iskolákba való iratkozás is áttér lassan az elektronikus jelentkezések fogadására és értékelésére. De ugyanúgy, ahogy az iskolai munkában is nagy szerepe van a személyes kapcsolatoknak tanárok és diákok között, az elsősök beíratása sem képzelhető el személyes találkozó nélkül.

A gyerek szülei vagy törvényes képviselője időpontot foglal a beiratkozáshoz és az iskolába induló gyerek iskolaérettségi teszteléséhez. A szükséges papírok nagy része elektronikus formában elérhető, ezért a beiratkozáskor csak akkor kell a személyi igazolványon kívül mást is magunkkal hozni, amennyiben a gyerek orvosi vizsgálata magánrendelésen történt.

Az iskolaérettségi tesztelés mindig hordoz magában némi izgalmat vagy stresszt, mind a jövendő kisdiákok, mind a szüleik számára. Ez teljesen érthető, hiszen lényegében ez a legelső megmérettetés egy gyerek életében. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyerek környezete miként áll hozzá az iskolaérettségi teszthez és annak jelentőségéhez. A felmérésen alkalmazott tesztek standardizáltak, teljességgel alkalmasak az érintett korosztály számára. A felmérésen azt is igyekszünk megállapítani, hogy van-e olyan részképességzavar, vagy fennáll-e valamilyen egyéb nehézség, amely vagy amelyek miatt jobb esélyekkel indulna a gyerek egy évvel később. A teszt eredménye alapján segítséget tudunk nyújtani a gyerekeknek, illetve tanácsot kaphatnak a szülők, hogy milyen fejlesztés lehet szükséges. Ha felmerül a halasztás kérdése, akkor egy arra létrehozott, szakemberekből álló csapat hoz döntést az iskolakezdés elhalasztásáról. Az, hogy az adott kisgyerek számára mi a legjobb, mindig egyéni. Nincs mindenkire alkalmazható recept. Sok szempontot kell mérlegelni, hogy az adott gyerek számára a lehető legjobb döntést hozzuk meg.

Nagyon fontos szerepe van annak, hogy a szülők és az óvónők miként ismertetik meg a gyereket a rá váró izgalmakkal a tesztelést illetően. A gyerek számára ijesztő lehet az ismeretlen helyszín, az előző ismeretei és a körülötte lévő vadidegen (jelenleg ráadásul maszkot viselő) személy, ezért kifejezetten fontos lenne, hogy a felméréssel és annak a várható eredményével kapcsolatban már ne kelljen aggodalmaskodnia.

Érdemes elmondani, hogy mi vár rá, de ne menjünk bele a részletekbe. Például, hogy egy kedves néni mutatni fog neked érdekes feladatokat, mert nagyon kíváncsi, hogy tetszenek-e neked, illetve hogy szeretne veled megismerkedni, mert nemsokára te is abba az iskolába fogsz járni, ahova a testvéred, a kis barátod. Az a lényeg, hogy a gyerek minél felszabadultabban érkezzen első alkalommal az iskolába. A gyerekek számára ebben a korban nincsen jelentősége annak, hogy hány téves választ adott. Egyébként is mindig kitesznek magukért, ezért én a felméréskor nagyon elégedett vagyok velük, és határozottan kifejezem az elismerésemet. Ugyanezt tanácsolom a szülőknek is. Amikor valami nehézség adódik, és a gyerek eredménye az elvártnál alacsonyabb, akkor konzultáljon előtte a felmérést végző szakemberrel.

Kiemelt jelentősége van ugyanis annak, hogy a gyerek hogyan éli meg a felmérést és egy esetleges (az ő érdekében történő) halasztást. Mindannyian azt szeretnénk, hogy magabiztos, önmagukban bízó, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ezekben a kritikus helyzetekben is élvezzék a támogatásunkat, és eredményesnek éljék meg magukat.