2024. április 19., péntek

Elítélték azt a tinédzsert, aki Hitlernek nevezte magát

Bűncselekmény elkövetéséért  és terrorizmusért ítélték el azt a középiskolást, aki több neonáci csoportot hozott létre a közösségi hálózatokon.

A 16 éves newcastle-i Hitlernek hívatta magát azokban a közösségi csoportokban, ahol a szélsőjobboldali erőszakot dicsőítette.

Négy vádpontban találták bűnösnek, többek között a Nemzeti Akció, egy betiltott neonáci szervezet támogatása miatt.

A bíróság elé fiatalkorúként lépett, de így is 12 hónapra ítélték, ami várhatóan közmunkával egészül majd ki.

A 16 éves fiú a másik 3 ellene felhozott bűncselekményt is beismerte, azaz a terrorizmusra történő felbujtást, valamint a faji és a vallási gyűlöletet.

A hatóságok kötelezték a fiatalt, hogy az elkövetkező 10 évben folyamatosan jelentse a pontos lakcímét és számoljon be arról, hogy mivel foglalkozik.

A fiút már 2019-ben is letartóztatták, de ezt követően  továbbra is rasszista üzenetekkel árasztotta el közösségi csatornáit.

A tinédzser álnevek alatt tette közzé antiszemita és muszlimellenes propagandáját, a Nemzeti Akció logójával ellátott matricákat készíttetett, és a környék szabad falfelületeire ragasztotta azokat, valamint képeket tett közzé a neonáci csoportról, melynek tevékenységét a Brit Kormány még 2016-ban betiltotta.

A jogi szakértő szerint a tinédzser autista, ezért csak részben értheti azt, amiben hisz és amit népszerűsít.