2024. március 28., csütörtök

Szenttamás öt és fél millió dinárt kapott fásításra

A község a zöld felületek számát tekintve az utolsók közé tartozik a tartományban

A Szerbia Palota épületében Irena Vujović környezetvédelmi miniszter az erdők világnapja alkalmából 31 szerbiai önkormányzat képviselőjével mintegy 130 millió dinár értékű fásításról szóló megállapodást írt alá. Az aláírók között volt Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere is, aki a protokollt követően elmondta, a község fásítási projektumát a minisztérium 5,5 millió dinárral támogatta.

− A szenttamási községet tekintve igen jelentős szerződésről van szó, a projektum a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával valósul meg, a facsemetéket pedig a Belgrádi Erdészeti Egyetem biztosítja. A községben egy új helyszínről, a rajcsúri városrészről van szó, ahova 5000 darab facsemetét tervezünk elültetni. A projektum értéke 3,9 millió dinár, az önkormányzat 1,2 millió dinárt, a fennmaradó összeget pedig a minisztérium biztosítja. A projektum megvalósításával a község jelenlegi erdősített felületét a duplájára növeljük. A zöld övezeteket és az erdős felületeket illetően Szenttamás sajnos a tartományi lista alján található. Történtek előrelépések, de ez nem elegendő, ezért számunkra rendkívül fontos az előirányzott projektum megvalósítása. Az önkormányzat minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által meghirdetett pályázatra jelentkezni fog, így a hamarosan meghirdetésre kerülő ökoparkok létesítését megcélzó pályázatra is készülünk egy projektummal. Már most azon gondolkodunk, hogy melyik terület lenne alkalmas erre a célra. A minisztériummal egyébként hagyományosan is jó kapcsolatunk, és külön szeretném megköszönni Irena Vujović miniszter asszonynak a községünk iránt eddig tanúsított megértését.
Részünkről komoly kezdeményezés történt annak irányába, hogy megfeleljünk a feladatnak, és minél több dolgot megvalósítsunk a környezetvédelem terén. Úgy tűnik, hogy az idén a köztársasági költségvetést illetően is nagy hansúlyt kapott ez a terület – fogalmazott Radivoj Debeljački.

A szerződések hitelesítését követően Irena Vujović mindenkinek gratulált a sikeresen előkészített projektumokhoz. Kifejtette, az erdők világnapjának az a célja, hogy felhívja a figyelmet az erdős, fás területek védelmére és jelentőségére.

− A magunk részéről igyekeztünk mielőbb lezárni a pályázatot, hogy minél előbb aláírhassuk a szerződéseket, azonnal átutalhassunk önöknek a pénzt, és mielőbb megkezdhessék a munkát. Hamarosan meglátogatom az önkormányzatokat, hogy együtt tekintsük meg a munkálatok menetét, azaz a fásításokat – mondta a környezetvédelmi miniszter.

Egyúttal felkérte az önkormányzatok képviselőit, hogy a tisztább, egészségesebb környzetet biztosítása érdekében kövessék a minisztérium által kiírt pályázatokat, és használják ki az állami támogatásokat.