2024. április 20., szombat

Életet ültettek

A VMSZ Ifjúsági Fóruma faültetési akcióba kezdett Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma pénteken kezdte meg, a hétvégén pedig folytatta A mi környezetünk – a mi jövőnk! elnevezésű tartományi szintű faültetési akciót. Kiss Nándornak, az Ifjúsági Fórum elnökének és köztársasági parlamenti képviselőnek az elmondása szerint az akció során nagyjából 1400 facsemetét ültetnek el Vajdaság-szerte, 11 helyi önkormányzatban. A faültetési akció része annak a tavaszi programnak, amely során a környezetvédelem és a környezettudatosság fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet – hangsúlyozta Kiss Nándor, és hozzátette, hogy a szimbolika jegyében ültetnek 1400 facsemetét, hiszen az elmúlt években nagyjából ennyi gyermek iratkozott magyar tannyelvű tagozatra. Amennyi új magyar diák lesz, annyi fát szeretnének elültetni a jövőben is – hangsúlyozta az elnök, mondván, hogy az akcióba nemcsak a helyi fiatalokat, hanem a lakosságot és a civil szervezeteket is bevonják, hiszen szeretnék megmozgatni a teljes közösséget. „A kisgyermekek mindannyiunk jövőjét jelentik" – állapította meg Kiss Nándor.

SZÁZNEGYVEN SZILFA ADA KÖZSÉGBEN

A mi környezetünk – a mi jövőnk! elnevezésű tartományi faültetési akció keretében a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának adai szervezete szombaton harminc önkéntes közreműködésével 140 szilfát ültetett el a Moholi nagy út mentén. Peckó Egontól, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöki megbízottjától és az adai helyi szervezet oszlopos tagjától megtudtuk, hogy az akció célja a vajdasági községek zöldterületeinek növelése, illetve újaknak a kialakítása.
– A tartománytól kapott csemetékből 140-et ültettünk el Ada községben. Az akcióban részt vesz a VMSZ helyi szervezete és a VMSZ Ifjúsági Fóruma, valamint más önkéntesek is, hogy szebbé tegyük a környezetünket. Szilfákat ültetünk, mert ez a fafajta gyorsan nő, és tartósabb a többi fánál, ezért úgy gondoljuk, hogy ez lesz a megfelelőbb – magyarázta a faültetés megkezdésekor Peckó Egon. – A környezetünk szebbé tétele mellett azért is tartjuk fontosnak a fatelepítést, mert úgy gondoljuk, hogy maga a fa, illetve a zöldesítés oxigénforrás. Azt vesszük észre, hogy egyre jobban vágják ki a fákat, illetve más környezetellenes projektumok is vannak. Ezért ezzel az akciónkkal próbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy ezt megfékezzük. Igaz, hogy kis ütemben, de sok kicsi sokra meg, ezt is valljuk, és reméljük, hogy minél jobban sikerül ezt teljesíteni. Hasonló akciót tervezünk áprilisban is, a Föld napja alkalmából, amikor szelektív hulladékgyűjtést szervezünk – nyilatkozta a VMSZ IF elnöki megbízottja.

SZÁZHÚSZ CSEMETE ZENTA KÖRZETÉBEN

A tartományi szintű faültetési akció keretében a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának zentai aktivistái pénteken és szombaton 120 szilfacsemetét ültettek el Bogaras, Zenta, Tornyos és Kevi területén. A fiatalok a járványhelyzettel kapcsolatos óvintézkedéseket betartva Zentán az Ősz Szabó János és a Mezőgazdasági utca sarkán lévő játszótéren, Tornyoson a Csík-ér partján, Keviben a Segítő Mária-szobornál, a Petőfi Brigád utcában lévő kis erdőben telepítenek fát – nyilatkozta Perpauer Martin, a VMSZ Ifjúsági Fórumának külügyi ügyekkel megbízott tagja. Elmondta azt is, hogy az akciót a következő években is szeretnék megszervezni, ezzel is felhívva a figyelmet környeztünk megóvására.