2024. április 20., szombat

A Servier gyógyszergyárat gondatlan emberöléssel és megtévesztéssel gyanúsítják

A Párizsi Bíróság 2,7 millió euróval bírságolta meg és több száz millió euró kártérítés megfizettetésére kötelezte a Servier gyógyszergyárat, mert egy olyan, cukorbetegség elleni gyógyszert forgalmaztak, amely több száz ember halálát okozta.

A tárgyalás 10 hónapnál tovább is elhúzódott, több mint 6500 felperes és csaknem 400 ügyvéd részvételével, valamint az ítélet felolvasása is csaknem három órát vett igénybe.

A céget továbbá azzal is vádolják, hogy elsőbbséget jelentett számára a haszonszerzés, mint a pácienseinek egészsége, azzal, hogy megannyi embernek írták fel a Mediator nevezetű gyógyszert, mint biztonságos étrendkiegészítőt.

A Servier természetesen azzal védekezett, hogy nem tudott a gyógyszer veszélyeiről, azonban ettől függetlenül továbbra is gondatlan emberöléssel vádolják őket, valamint sérülések okozásával és megtévesztéssel.

A csalásért a vállalatnak 159 millió eurót kell kifizetnie.

A cégvezetőt, Jean-Philippe Setát 4 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A Mediator nevű gyógyszer a több, mint 3 évtizedes forgalomba helyezése óta körülbelül 2000 ember halálát okozta tüdő- és szívproblémák előidézésével. A készítményt az éhség csillapítására alkalmazták.

Az egyik orvos még 1998-ban kifejezte az aggodalmát a gyógyszerrel kapcsolatban, ami után állításai szerint folyamatos zaklatásnak volt kitéve a vállalat felől.

A mellékhatások miatt 1997 és 2004 között a szert visszavonták a spanyol és a svájci piacokról.

A  gyógyszergyártó cég ügyvédjei végig azt állították, hogy a vezetők nem tudtak a Mediator szörnyű mellékhatásairól, ezért is folytatták a forgalmazását. A gyógyszert 2009-ben vonták vissza véglegesen.