2024. április 20., szombat

Kína szankciókkal sújt amerikai és kanadai személyeket, illetve szervezeteket

Kína szombaton szankciókat jelentett be amerikai és kanadai magánszemélyekkel, továbbá a két ország egyes szervezeteivel szemben, válaszul arra, hogy korábban Washington és Ottawa más országokkal közösen kínai állampolgárokra szabott ki büntetést az északnyugat-kínai Hszincsianggal összefüggésben.

A kínai külügyminisztérium szóvivőjének bejelentése szerint ellenlépésként Gayle Manchint, az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának (USCIRF) elnökét, Tony Perkinst, az USCIRF alelnökét, Michael Chong kanadai parlamenti képviselőt, valamint a kanadai alsóház emberjogi kérdésekkel foglalkozó albizottságát sújtják büntetéssel.
„Az érintett személyeknek tilos belépniük Kínába, Hongkongba, továbbá Makaóra. A kínai állampolgároknak és intézményeknek pedig tilos az érintett személyekkel üzletet kötni és az érintett szervezettel kapcsolatot tartani" – derült ki a közleményből.
A dokumentum szerint továbbra is hatályban maradnak a korábbi büntetések azokkal az amerikaiakkal szemben, akik „súlyosan aláásták Kína szuverenitását és érdekeit a Hszincsianggal kapcsolatos kérdésekben". A kínai kormány szilárdan eltökélt nemzeti szuverenitásának, biztonságának és fejlesztési érdekeinek védelmében. Sürgette egyben az érintett feleket, hogy fejezzék be a politikai manipulációt a Hszincsianggal kapcsolatos kérdésekben, hagyjanak fel azzal, hogy beavatkoznak Kína belügyeibe.
Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint az északnyugat-kínai Hszincsiangban az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Egyes beszámolók szerint az érintett kisebbségek tagjaival szemben kényszersterilizációt is alkalmaznak, a különböző intézkedések során pedig családokat szakítanak szét, a szüleiktől elszakított gyermekeket állami nevelőotthonokban helyezik el.
Az Európai Unió hétfőn négy magas rangú kínai hivatalnokokat sújtott korlátozó intézkedésekkel, akik felelősök az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért. Peking válaszul tíz uniós tisztségviselőt és négy intézményt büntetett meg.
Joseph Borrell az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn sajnálatosnak és elfogadhatatlannak nevezte Peking válaszintézkedéseit. Mint mondta: Brüsszel azt szeretné, ha Kína felhagyna konfrontatív politikájával és elkötelezné magát az emberi jogokról folytatott párbeszéd mellett.