2024. március 29., péntek

Több tucat tüntetőt öltek meg Mianmarban

Újabb több mint félszáz tüntető vesztette életét szombaton Mianmarban a katonai puccs elleni, majdnem két hónapja tartó tüntetéseken – jelentette a Myanmar Now hírportál. Közben a fegyveres erők napja alkalmából tartott tévébeszédében a juntát vezető tábornok ismét szabad választásokat ígért.

A Myanmar Now hírportál összesítése szerint az indokínai ország második legnépesebb városában, Mandalayban 13 tüntetőt öltek meg a katonák, akiket azért vezényeltek ki, hogy elfojtsák a tiltakozásokat. A közeli Sagaing régióból 9 halálos áldozatot jelentettek, míg a gazdasági fővárosból, Rangunból hetet. A hírportál által összesített mintegy hatvan áldozat között van egy ötéves kisfiú is. Egy egyéves gyereket a szemén talált el egy gumilövedék.
A szombati halálesetekkel már csaknem 400-ra emelkedett a puccs elleni tiltakozó megmozdulások halálos áldozatainak a száma a Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű jogvédő szervezet számításai szerint.
Egy neve elhallgatását kérő ranguni független forrás, aki folyamatosan figyelemmel kíséri az áldozatok számát, az AP amerikai hírügynökség szerint azt közölte, hogy szombat késő délutánig 74 tüntető haláláról érkezett hír az ország több mint két tucat városából. Ez a legmagasabb napi halálozási adat lenne a február eleji katonai puccs óta tartó tiltakozásokon.
Előző nap az állami tévé útján a katonai junta figyelmeztette a tüntetőket, hogy a tiltakozások résztvevőit „fejbe vagy hátba lőhetik".
Szombaton a katonai junta vezetője, Ming Aung Hliang tábornok a fegyveres erők napja alkalmából tartott tévébeszédében ismételten ígéretet tett rá, hogy „szabad és tisztességes választásokat" tartanak majd, és ezzel visszatérnek a demokráciához Mianmarban, de ahogy a korábbi hasonló ígéreteknél, ezúttal sem bocsátkozott részletekbe.
Előzőleg az ünnep alkalmából tartott katonai felvonuláson a tábornok „igaz barátként" méltatta Oroszországot, amely Alekszandr Fomin helyettes védelmi minisztert küldte az eseményre. A katonai rezsim számára fontos, hogy maga mellett tudja az ENSZ Biztonsági Tanácsának két állandó tagját, Oroszországot és Kínát. Megfigyelők Peking támogatásaként értékelik, hogy a kínai kormány nyilvánosan nem bírálta sem a puccsot, sem az azt követő fejleményeket az egykori Burmában.
Az Európai Unió és Nagy-Britannia szombaton elítélte a mianmari katonaság által elkövetett „gyilkosságokat".