2024. március 28., csütörtök

Az infrastruktúra újjászületése

Vučić szerint 2025-ben Szerbiára rá sem lehet majd ismerni, új utak, vasúti sínek hálózzák majd be

Országjáró körútján pénteken Šabacon és környékén járt Aleksandar Vučić államfő, ahol megtekintette a Ruma–Šabac és Šabac–Loznica útvonalakon zajló munkálatokat, elsősorban a Száván átívelő híd kivitelezését. Ruma és Šabac között autóút épül, míg tovább, Loznica felé gyorsforgalmi út. Az elnök arra kérte az azerbajdzsáni Azvirt vállalat kivitelezőt, hogy az előbbit 2023 szeptemberére, az utóbbit 2024 októberére készítse el. Mint mondta, tudatában van annak, hogy a terepen felmerültek bizonyos gondok, de szerinte az Azvirt képes ezeknek a kiküszöbölésére. A vállalat képviselője arról biztosította Vučićot, hogy eleget tudnak tenni a kérésnek, ami voltaképpen azt jelenti, hogy fél évvel a tervezett idő előtt átadják az autóutat és a gyorsforgalmi vonalat. A projektumba foglalt útvonal teljes hossza 77 kilométer, ebből 25 kilométer az autóút, és 52 kilométer a Loznica felé vezető gyorsforgalmi szakasz. A munkálatok összértéke 468 millió euró.
Vučić közölte, az állam nem vett fel kölcsönt e munkálatok finanszírozására, minden önerőből történik. E döntése korábban sokak számára azért volt meglepő, Azerbajdzsán ugyanis 210 millió eurós kedvező kölcsönt kínált fel. Az államfő a leendő hídnál közölte, a hídig haladó szakasz értékének 31 százalékát, azaz 40 millió eurót már kifizettek a kivitelezőnek. Maga a híd egyébként 1350 méter hosszú lesz, 28 tartóoszlopon helyezkedik majd el, a központi konstrukció hossza 605 métert tesz ki.

A leendő út révén a Šabac–Belgrád távot negyven perc alatt lehet majd megtenni és Újvidékről is könnyebb lesz az utazás, hiszen ez az út kapcsolódik majd a leendő Újvidék–Ruma autóúthoz. A Ruma és Loznica közötti út nagyon sokat jelent majd a térségben élőknek is, akik a Drina, Bosznia-Hercegovina felé szeretnének gyorsabban eljutni.

Pénteki látogatása során Vučić arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerbiai építőipar munkaerőhiánnyal küzd. Azt mondta, mindenütt infrastrukturális munkálatok zajlanak, ami a munkaerő teljes kihasználtságát vonta maga után. „Nincs elég munkásunk ahhoz, hogy teljesen lefedjünk minden projektumot" – jelentette ki, nyomatékosítva; büszke azokra, akik részt vesznek az ország újjáépítésében, s meggyőződésének adott hangot: Szerbiára négy év múlva rá sem lehet majd ismerni, mindenütt új útvonalak, vasútvonalak szelik majd át.