2021. július 28., szerda

A Julián Egyesület könyvtárainak sorsa

Töprengés a százéves körpecsét fölött

Kellő megindultsággal nézem Kolumbán Lajos 1911-ben megjelent A Délvidéken és az Aldunán című kötetének hátsó borítóját. Még látom magam előtt Galambóc várának égbenyúló falait, nehezen szabadulok a Babagáj szikla babonáitól, még visszhangzik bennem a Kazánszoros sziklái által fölkavart víz lármája, és sorra megelevenednek bennem évezredes magyar történelmünknek a tájhoz kötődő történetei – s lám, az utolsó lapon egy halványlila bélyegző már a Délvidék másik szegletébe szólít. A Julián Iskola Egyesület könyvtára – árulkodik a könyv egykori tulajdonosáról a körpecsét. Julián iskolakönyvtárak 1904 után, elsősorban a szlavónországi magyar iskolák felügyeletére, gondozására és támogatására létrejött Julián Egyesület áldásos tevékenysége során jöttek létre a Dráva és a Száva közötti területen. Magyar iskolák a déli vármegyék magyarságának 1880 után erőteljes lendületet vett földvásárlása nyomán bekövetkezett betelepülését követően alakultak a magyar közösségekben, ugyanakkor az egyre agresszívebb délszláv politika létében fenyegette az 1907 végén már 102 844 lelket számláló közösséget. Az Egyesület megteremtette a Julián-iskolák működésének anyagi feltételeit, és a kor legkiválóbb tanítóira bízta a szlavóniai magyar gyermekek oktatását. Ők voltak a Julián-tanítók, akik az iskolák falain túl kezükbe vették a zömében földműves nép gyámolításának, kulturális-szellemi fölemelésének az ügyét is. A Nagy Háború esztendejében, 1914-ben nem kevesebb, mint 130, a népe-nemzete sorsa iránt mélyen elkötelezett magyar tanító szolgált a szlavóniai elszórt településeken, akik nyolcezernél is több magyar gyermeket neveltek. Korabeli meghatározás szerint a Julián Iskolai Egyesület célja volt, hogy a többségében nem magyar ajkúak által lakott vidéken a magyar nyelvet terjessze, a magyar szellemet erősítse és fenntartsa, minden ilyen törekvést anyagilag, szellemileg és erkölcsileg előmozdítson, továbbá, „hogy az idegenben élő magyar testvéreinket művelődési, társadalmi és gazdasági téren támogassa”. A szlavóniai misszió céljai közé tartozott egyebek mellett magyar irodalmi műveknek, hasznos ismeretekkel szolgáló naptáraknak kiadása, terjesztése, „érdekes magyar felolvasások rendezése, olvasó-szobák, magyar ifjúsági népkönyvtárak létesítése és támogatása”.

Gróf Széchényi Béla Elnöki jelentés a Horvát–Szlavonországokban élő magyarság nemzeti gondozására alakult Julián-Egyesület 1908. és 1909. évi működéséről című munkájában külön kiemelte a magyar könyvtárak működésének jelentőségét, mondván: az Egyesület határozottan fölismerte, hogy a művelődés terjesztésének az iskolán kívül a leghathatósabb eszköze a népkönyvtár. A Dráva–Száva közötti magyarság beköltözésének megindulása, és az első Julián-iskolák megnyitása között nem kevesebb, mint három évtized telt el, s így Szlavóniában egy egész nemzedék növekedett fel horvát iskolában. E nemzedék magyar identitásának megőrzése érdekében a magyar iskola már alig tehetett valamit, ilyen közösségekben a nemzetmentő munkát a magyar könyvnek kell elvégezniük. Különös gondot fordítottak tehát a magyar könyvtárhálózat kifejlesztésére, és az 1904 utáni években rövid idő alatt 66 gazdasági könyvtárat, 25 ifjúsági könyvtárat és 25 „magasabb színvonalú népkönyvtárat” hoztak létre, ily módon a Julián Egyesület 1909-ben már 76 szlavóniai magyar közösségben 116 könyvtár felett rendelkezett. Széchényi Béla elnöki jelentésében megállapította: a könyvtárak létrehozásában nagy támogatójuk volt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, mely könyvadományokkal látta el a szlavóniai magyar közösséget.

Az 1918-ban bekövetkezett nagy összeomlás során Szlavóniában sok tízezer magyarnak kellett menekülnie a saját otthonából. Kálváriájukat Novoszel István általános iskolai igazgató, volt goveđepoljei, kisradinci és rumai Julián-tanító Horvát–Szlavónországból történt menekülését követően Egy Julián-tanító odisszeája című visszaemlékezésében döbbenetes erővel örökítette meg. Könyvének A Julián-iskolák végnapjai című fejezetében elmondta, a tanítványai naponta kisírt szemekkel jöttek az iskolába, mert útközben a felnőttek szidalmazták, a szerb iskolás gyerekek „gazember-magyarnak” nevezték, és tettleg is bántalmazták őket. A szerb katonák érkezésének hírére a rumai szolgabíró, a szerb tanító és a pópa közösen megfogalmazott rendelete szerint „a Julián-iskola azonnal bezárandó, összes felszerelései átszállítandók, a gyermekek pedig átírandók a szerb iskolába. […] csupán az iskolában lévő szép és értékes könyvtárral tettek kivételt. Az összes könyveket az iskola udvarán tolongó csőcselék közé dobták, akik azokat meggyújtva, veszett tigrisként rohantak fel-alá az utcán az égő könyvekkel, és állandóan azt üvöltötték: így égetünk el nemsokára minden kutya tótot!” A szerb katonák bevonulásakor elrendelték, minden tárgyat, kelléket – az ablakfüggönytől, az asztalterítőn, a törölközőn át, a fésűtartóig – mindent, amelyen magyar felírás szerepel, azonnal el kell égetni. Az iskola udvarán máglyában égett minden, ami a faluban és a környéken a magyarokra emlékeztetett. Ezzel egy időben megtörtént I. Ferenc József, II. Vilmos és a török szultán közös képének nyilvános kivégzése is, miközben hírek érkeztek Satrince és Ürög községek magyarjainak üldözéséről, otthonaik kifosztásáról is. Néhány jóakarója az éjszaka során megsúgta Novoszel István tanítónak, hogy a falu szolgabírójának javaslatára a „Tanító Urat holnap reggel a templom előtt felakasztják”. Ők azonban segítettek, hogy a magyar tanító hajnalban a rumai állomásról induló vonattal Péterváradon, Újvidéken és Szabadkán át Magyarországra meneküljön.

Beteljesült hát a Julián Egyesület szlavónországi magyar iskoláinak és könyvtárainak szomorú küldetése, a megszálló katonák bevonulása nyomán máglyában égtek gyűjteményeik kötetei. Érthető hát a megindultságom, mellyel Kolumbán Lajos Horvátországból menekült A Délvidéken és az Aldunán című kötetének hátsó borítóján látható, halványlila körpecsétet nézem. Csak sejtem, hogy a mellette látható szőkédi Római Katolikus Iskolaszék pecsétje már a békésebb baranyai állomása volt a ma már mementónak számító kiadványnak.