2024. március 29., péntek

Meghaladta az ezret az újraoltottak száma Kishegyesen

A kishegyesi Dr. Márton Sándor Egészségházban csaknem két hónapja zavartalanul zajlik a koronavírus elleni védőoltások beadása. Az ezres nagyságrendet meghaladta az újraoltottak száma mostanáig. A hét elején a járványügyi helyzet romlása volt tapasztalható, kedden még tíz új fertőzöttet regisztráltak. Ez kiugróan magas számnak tekinthető a korábbiakhoz képest. Dr. Marko Martinović, az egészségház igazgatója elmondta, hogy az ezt követő napon hatra, majd csütörtökön háromra csökkent az új fertőzöttek száma, ami pozitív fejlemény.
Az igazgató elmondta, hogy eddig több mint kétezer-hatszáz oltást végeztek el, ebből több mint ezer már az újraoltás volt, ami csütörtökön is zajlott az egészségügyi intézményben. Szombaton a Pfizer–BioNTech vakcinával zajlik majd az újraoltás, vasárnap nem oltanak, fertőtlenítik az oltópontot, és készülnek a jövő heti oltási terv végrehajtására. Azt is hozzátette, a szokványosnak tekinthető enyhe mellékhatásokon kívül nem észleltek komolyabb tüneteket magukon a beoltottak.
Az igazgató azt is elmondta, hogy a kishegyesi község területén a járványgörbe hasonló alakzatot mutat, mint az országos. A március 15-e utáni héten a koronavírusra jellemző tünetekkel jelentkezők számára fenntartott úgynevezett Covid-rendelőben jóformán senki sem jelentkezett, míg a hét elején ez a szám elérte a tízet. Az igazgató hangsúlyozta, hogy az országban a sokkal fertőzőbb brit vírustörzs vált meghatározóvá, ezért nagyon fontos, hogy minél többen vegyék fel a védőoltást. Emellett a válságtörzs és az egészségügyi világszervezet által is ajánlott megelőző és védőintézkedések betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
Interneten és telefonon keresztül lehet jelentkezni a védőoltásra, de az igazgató elmondta, hogy azokban az esetekben, amikor a vakcinát igénylő személy sem az interneten, sem telefonon nem tud regisztrálni, akkor az egészségház segítséget nyújt ebben. Arra is megkérte a község polgárait, hogy akiknél mutatkoznak a Covid-19-fertőzés tünetei, jelentkezzenek az egészségház Covid-rendelőjében, az Iparos utca 1. alatt (a rendőrség felőli bejárat). Az egészségház telefonszáma: 024/4730-236.