2024. március 29., péntek

Többtucatnyi halott egy egyiptomi vonatbalesetben – VIDEÓ

Legalább 32 ember életét vesztette és hatvanhatan megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban – jelentette az egyiptomi állami televízió pénteken az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak. A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.

A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.

Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

Egyiptom vasúti hálózata ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására. Szíszi egy nappal azt követően beszélt erről, hogy egy teher- és egy személyvonat ütközésében tizenketten vesztették életüket.

2017-ben Alekszandria határában két személyvonat ütközött össze, 43 ember életét kioltva. Egy évvel korábban pedig 51-en vesztették életüket Kairó közelében két helyi érdekű vasút balesetében.

Egyiptom legtöbb halálos áldozatot követelő vasúti balesete 2002-ben történt. Akkor több mint háromszázan haltak meg egy személyvonaton keletkezett tűzben.