2024. április 20., szombat

Bosszút forral az AstraZeneca?

A brit-svéd gyógyszergyártó cég felemelheti a koronavírus elleni védőoltásainak az árát és visszavonhatja azt a döntését, miszerint nem fog hasznot húzni belőle, mindezt az Unióból érkező támadások miatt teszi – írja a B92 hírportál.

Sir John Bell, kanadai immunológus, az Oxfordi Egyetem egészségügyi professzora és az AstraZeneca-védőoltást kifejlesztő tudományos csapat tagja, a The Telegraph hírlapnak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a megalapozatlan kritikák súlyos károkat okoznak a cégnek.

Elmondta, hogy senki sem méltányolja, hogy az AstraZeneca nem húz hasznot a védőoltásából, valamint az Unióból és egyes hivatalos személyektől, különösen Emmanuel Macron francia elnöktől érkező kritikák miatt ezt az álláspontjukat felülvizsgálhatják.

– Eljöhet az a pillanat, amikor az AstraZeneca kijelentheti, hogy „maguk csak viccelnek”, abbahagyjuk, mivel senki sem tiszteli azt, amit teszünk – mondta Bell.

– Leesett a részvényeink ára. Nem növekedett meg. Mindenkinél több védőoltást állítunk elő. Ez egészen biztosan egy hatékony védőoltás, de ez senkit sem érdekel – tette hozzá a szakember.

Hangsúlyozta, hogy az AstraZeneca cég alkalmazottai egyre idegesebbek, ugyanis más vállalatok, amelyek védőoltásokat állítanak elő, mint az amerikai Pfizer és a német BioNTech, ugyanakkor gazdagok.

Nincs semmi ellenvetésem a gazdagodással szemben, de mindennek megvan a maga helye és ideje is. A gyógyszeripar megmentette a világot. Igen, ez így van, de óriási összegeket keresett ezzel – mondta Bell.