2024. március 28., csütörtök

Változik a nyugdíjtörvény

Nem vonnak le azok ellátmányából, akik nem önszántukból vonultak korábban nyugdíjba – A korhatárt illetően maradnak az eddigi rendelkezések

A jövő héten, április 2-án zárul a nyugdíj- és rokkantsági biztosításról szóló törvény módosításának közvitája. A tervezetben néhány fontos újdonság van, köztük az, hogy megszüntetik az ún. büntetőpontokat, vagyis a levonást azok számára, akik kénytelenek voltak az öregségi nyugdíjkorhatár előtt nyugállományba vonulni, mivel vállalatuk csődbe ment, vagy valamilyen átalakításon esett át. Ők megkapják a teljes öregségi nyugdíjat, vagyis a törvény megszünteti a számukra kirótt eddigi ,,büntetést”, mert akaratuk ellenére kellett nyugdíjba vonulniuk, noha a korhatárig még évek voltak hátra.

Ezek az emberek elfogadták, aláírták az észszerűsítési, átalakítási és a magánosítást előkészítő eljárások során keletkezett munkaerő-fölösleg sorsának rendezésére irányuló kormányprogramot, de a 2014-ben eszközölt törvénymódosítás alapján nem kaphatták meg teljes nyugdíjukat, hanem minden hiányzó hónapra tartós megoldásként levontak nekik 0,34 százalékot. ,,Szerbia Kormányának 2016 márciusában meghozott határozata alapján október 1-jéig ennek a csoportnak mégis teljes nyugdíjat folyósítottak, viszont probléma keletkezett, amikor a technikai kormány hatálytalanította ezt a döntést. Most ezt az igazságtalanságot küszöböljük ki a törvénymódosítással” – magyarázta a Blic napilap kormányforrása.

A többieknek, akik saját döntésük alapján éltek a korai nyugdíjba vonulás lehetőségével, tartósan marad a korábban meghatározott levonás. A tervezetben nincs szó arról, hogy az ,,idő előtt” nyugdíjazott többi személy 65. életévének betöltése után megkapná a teljes nyugdíjat, mint ahogyan évekkel ezelőtt a szakszervezetek követelték, és nem tudni, hogy a közvita befejeztével változik-e esetleg a beterjesztő véleménye. Az viszont bizonyos, hogy nem emelik tovább a nyugdíjkorhatárt (legalábbis ezzel a törvénymódosítással), így a teljes öregségi nyugdíjra a férfiak 65 évesen, a nők az idén 63 év és két hónap betöltésével vonulhatnak nyugdíjba, de, mint eddig is, a nők számára minden évben 6 hónappal emelik a korhatárt, amíg az ki nem egyenlítődik a férfiakéval.

Változás várható a családi nyugdíjakra vonatkozóan is: a jövőben minden felhasználó azonos jogokkal rendelkezik, vagyis a nyugdíjas személy elhalálozása után az arra jogosultaknak a családi nyugdíjat nem az idő előtti öregségi nyugdíj alapján határozzák meg, hanem a rendes öregségi vagy rokkantsági nyugdíj összege alapján, amely a biztosítottnak járt volna a halál beálltakor.

Előfordul, hogy a biztosított halála után az elhunyt nyugdíjas hozzátartozója egy ideig még felveszi a havonta érkező nyugdíjat. A várható törvénymódosítás után a jogszabály rendelkezik majd arról is, hogyan lehet megakadályozni az ilyen visszaéléseket, és hogyan lehet visszakövetelni a pénzt.