2024. március 29., péntek

Átfogó temetőrendezés

Kishegyes községben nagy volumenű temetőrendezés kezdődött – A közvállalat készül a zöldterületek karbantartására – Idén sem marad el a tavaszi lomtalanítás

A szép idő beköszönte azt is hozta magával, hogy megindultak a különféle rendezési és karbantartási munkálatok. Ennek jegyében Kishegyes község Kommunál Közvállalata átfogó temetőrendezési munkálatba fogott a héten. Kormányos Levente, a közvállalat igazgatója ennek kapcsán elmondta lapunknak, hogy az elmúlt néhány év legkomolyabb temetőrendezési projektumába kezdtek.

– A temetőrendezési projektum keretében megkezdődött a kishegyesi Nyugati temető rendezése. A munkálatok két célt szolgálnak, egyrészt a temetkezésre szolgáló terület nagyságát szeretnénk növelni, másrészt a temető környékét szeretnénk kitisztítani a bokrok, fák maradványaitól, hogy jobban nézzen ki. A kishegyesi Keleti temetőre vonatkozóan szintén hasonló jellegű terveink vannak, növelni szeretnénk a temetkezésre alkalmas területet, és a meglévő területet karban akarjuk tartani. Hasonló munkálatok folynak a bácsfeketehegyi temetőben is, gallyazunk, fákat szedünk ki, és karbantartjuk a meglévő sírhelyeket – mondta el az igazgató, majd hozzáfűzte, hogy amikor az időjárás engedi, akkor legalább két munkás dolgozik a temetőkben. Amikor a mostani munkálatok befejeződnek, akkor következő lépés térfigyelő kamerák elhelyezése lesz a kishegyesi Nyugati temetőben, majd ezt követően a Keleti temetőben is. A közvállalatnak hasonló tervei vannak a szeghegyi temetőre vonatkozóan is – tudtuk meg Kormányostól, aki azt is elmondta, erre a beruházásra azért van szükség, mert a tavalyi évben sírrongálások voltak a szeghegyi temetőben. Bácsfeketehegyen nem történt ilyen eset, viszont Kishegyesen a Nyugati temetőben történt a legtöbb sírrongálás. A térfigyelő rendszer telepítése mellett tervben van a meglévő járda bővítése is a Nyugati temetőben.

A közvállalat készül a zöldterületek karbantartási szezonjára, ami előttünk áll – fogalmazott az igazgató. Ebbe beletartozik a fűkaszálás, a szemét elhordása, ami napi szinten ad munkát a közvállalat számára.
– A zöldterületek karbantartása viszonylag nagyszámú munkaerőt köt le, mert folyamatosan kell rajta dolgozni, az egész község területén. Ez áprilistól október végéig mindennapos munkát igényel – mondta el Kormányos, majd az aktuális munkálatok kapcsán megemlítette, hogy két kút is épül Kishegyesen. A teljesen új B1-es kút a Verbászi út végén, valamint a B3-as kút új furata az Újfaluban. Ezek építésében a kivitelezővel együttműködve a közvállalat is segíti a munkák elvégzését.

A tervekről szólva az igazgató arról is szólt, hogy Bácsfeketehegyen dolgozni fognak a meglévő árkok tisztításán, valamint újak ásásán. Ilyen munkálatok lesznek Szeghegyen és Kishegyesen is. Több ezer méter árok kiépítését tervezik községi szinten.
Kormányos végezetül arról is szólt, hogy az idén sem marad el az igen népszerű tavaszi lomtalanítási akció. Április folyamán fog rá sor kerülni, a pontos időpontokat a jövő héten fogják meghatározni. Erről a lakosságot idejekorán tájékoztatni fogják.