2024. április 20., szombat

Györe bejutott a második fordulóba Miamiban

A zentai Györe László jó játékkal, több mint másfél órányi teniszezés után 6:3, 5:7, 6:1 arányban legyőzte a cseh Jiří Veselýt a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában.

A szerbiai versenyző az első játszmában kétszer is elvette ellenfele adogatását. A folytatásban 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a felek, de a cseh ekkor meglepte Györét, és kiegyenlített. A mindent eldöntő harmadik szettben a zentai játékos ellenállhatatlanul haladt előre, az 5:0-s előny tudatában pedig már nem volt kérdés, hogy ő lesz a mérkőzés győztese. A harmadik szettet Györe végül 6:1-re nyerte meg.

A következő fordulóban Györe László a világranglista 44. helyezettje, a kazah Alexander Bublik ellen lép pályára.