2021. május 12., szerda
OLVASNIVALÓ

Tavaszi szél sorozatot áraszt

Tetszik, nem tetszik, de nagy valószínűséggel még egy, többnyire „otthoncsücsülős" tavaszi időszaknak nézünk elébe, amikor odakint, ugye, csiripelnek a madarak, süt a Nap, mi pedig a kijárási tilalom, vagy pedig a szórakozóhelyek, edzőtermek, könyvtárak, színházak bezárása miatt a televíziós sorozatok darálása mellett tovább gyarapítjuk karanténhájunkat is. Ezért is nem árt előre végigvizslatni, hogy önkényes bezártságunkban milyen sorozatokat is nézhetünk meg a televízión, vagy pedig az internetes tartalomszolgáltatókon keresztül.

A márciusi hónapot az NBC égisze alatt futó Debris sci-fi sorozat premierjében bízhatnak a tudományos-fantasztikus történetek kedvelői. A szériában két különböző kontinensen egymástól teljes mértékben különböző habitusú ügynök kénytelen egymással együttműködni, hogy fényt derítsenek egy földönkívüli űrhajó lezuhanásának a körülményire, mivel a világűrből érkezett roncs rejtélyes hatást gyakorol az egész emberiségre.

E hónap elején kezdték el sugározni a CBS Accessen a Kamp Koral: SpongeBob's Under Years cimű 3D animációs sorozatot is, amelyik a SpongyaBob Kockanadrág történetszálaként a népszerű rajzfilmhős gyermekkorába kalauzol el minket.

A Disney + legnagyobb dobása a Marvel Bosszúállók univerzumának a folytatása A Sólyom és a Tél katonája (The Falcon and the Winter Soldier) mini-sorozat, amely március 19-étől lesz nézhető az internetes tartalomszolgáltatón. A történet ott veszi majd fel a fonalat, hogy Amerika Kapitány átadja pajzsát a Sólyomnak, és az ezt követő bonyodalmakat, illetve politikai helyzeteket fogja boncolgatni majd a sztori.

A Netflix aduásza meg minden bizonnyal a március 25-étől bemutatásra kerülő A Baker Street-i vagányok (The Irregulars) lesz. A Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes regényeiben is feltűnő utcagyerekekből verbuvált csapat kalandjairól Tracy Mack és Michael Citrin magyar nyelven is kiadott regénysorozatában olvashattunk először, s most ennek a kissé zűrös kölyökbandának egy brutális gyilkosságsorozatot kell felgöngyölíteniük Watson doktor és Sherlock megbízásából.

Ugyanezen a napon, a Disney + jóvoltából, hosszú idő után régi ismerősök térnek vissza. A Kerge kacsák (Mighty Ducks) mozifilm-trilógia a kilencvenes években aratott óriási sikert Emilio Estevezzel a főszerepben, most viszont websorozat formájában tér vissza. A Mighty Ducks: Game Changers sorozat főhőse, egy pufi kisfiú, miután nem sikerült bejutnia a helyi menő jéghoki csapatba, édesanyja biztatására, hozzá hasonló, rendkívül lelkes, csak éppen nem sportalkat gyerkőcökből megalakítja a saját csapatát, s ennek a tréningeztetéséhez nem mást kér fel, mint Gordon Bombay-t (Emilio Estevez), a Kerge kacsák eredeti edzőjét.

Április elsejétől kezdi el sugározni az NBC az Esküdt ellenségek franchise legújabb sorozatát a Law & Order: Organized Crime cimmel, amely a New York City rendőrség szervezett bűnözés elleni harcára fókuszál.

A Netflixen pedig április 23-ától nézhető a Magyarországon leforgatott Shadow and Bone – Árnyék és csont fantasy sorozat. A Leigh Bardugo által írt kaland-fantasy trilógia első darabjában megismerjük a fiktív Ravkában nevelkedett árvát, Alina Starkovot és barátját, Malyent, akiket besoroznak a hadseregbe, és ahol előbbi térképkészítőként, utóbbi nyomkövetőként tevékenykedik. Egy nap veszélyes küldetésre indulnak az Árnyzónába, ahol Alina eddig nem ismert természetfeletti képességeire is fény derül.

Az Apple + április végén A Moszkitó part (The Mosquito Coast) című, 1986-os, Peter Weir által rendezett kultuszfilm sorozatváltozatával rukkol elő. A film és sorozat középpontjában is egy szélsőséges gondolkodású feltaláló és családja áll, akik Mexikóba történő költözés közben az amerikai kormány elől is menekülni kényszerülnek.

Május 4-én, a Csillagok háborúja rajongók által ünnepelt Erő napján rajtol el a Disney + Star Wars: The Bad Batch című animációs sorozata, amelynek főhősei a kísérleti fázisban lévő Klónoknak a Klón háborút követő kalandjait meséli el.

A Netflix május elején mutatja be a Jupiter öröksége (Jupiter's Legacy) sci-fi sorozatot. A képregény-adaptáció középpontjában azok a hősök állnak, akik elsőként, még a 1930-as években szerezték a képességeiket, és összefogtak, hogy kihúzzák az országot a reménytelen apátiából. Ezenkívül a szintén hős gyerekeik lesznek még előtérben, akik nem tudnak felnőni szüleik legendájához.

Az Amazon Prime tartalomszolgáltatón lesz megtekinthető az Underground Railroad című sorozat. Az amerikai rabszolga-felszabadító mozgalmak és a földalatti vasút történetét mossa össze kitalált elemekkel. A sztori középpontjában egy vonatra felszálló rabszolgalány áll, aki átszeli Amerikát az igaz szabadság reményében, miközben egy neves rabszolgavadász van a nyomában.
A fenti sorozatpremiereken kívül természetesen több sorozat új évadja is elkezdődik, amelyek közül a Szolgálólány meséjének legújabb, negyedik évadát várják leginkább a sorozatkedvelők, amely április 28-ától lesz nézhető a Hulu, és remélhetőleg a HBO Go tartalomszolgáltatón, illetve a HBO-ón keresztül.