2021. május 12., szerda
HATÁRON INNEN ÉS TÚL

Miniszobrok Budapesten – egy újabb turistalátványosság

Kolodko Mihály „gerillaszobrai" díszítik a fővárost

Budapesten miniszobrok jelentek meg a város különböző pontjain, amelyek nagy örömet váltottak ki a lakosság körében. Vadászat indult a szobrok felkutatására, ehhez a turisták is csatlakoztak. Külön térkép is készült a szobrok helyszínéről.
A kis, 15–20 cm magas szobrok Kolodko Mihály – Mihajlo (1978) szobrász alkotásai. Kolodko Ukrajnában, Ungváron született, anyai ágon magyar származású, 2017-ben települt át Magyarországra. Első kis szobrai Ungvár utcáin jelentek meg. Eleinte furcsállották őket az emberek, majd megszerették. A művész abból indul ki, hogy „a kicsi is lehet óriás" – a nagy méretű alkotásokat is először kicsiben szokás elkészíteni.

Carpathia
Carpathia

Egyik legszebb Ungváron készült szobor a Carpathia hajómodell (a Carpathia angol óceánjáró mentette ki 1912-ben az elsüllyedt Titanic 705 utasát, 1918-ban süllyedt el egy német torpedótól). A szobrocskát az Ung folyó partján nézhetik meg az érdeklődők.

Főkukac
Főkukac

Budapesten az első miniszobor a Főkukac volt – a valamikor nagyon népszerű A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmsorozatból, amely a Bem rakparton, a Parlamenttel szemben helyezkedik el. A Széll Kálmán téren látható Mekk Elek figurája és A kockásfülű nyúl, a repülőtéren pedig Liszt Ferenc szobra.

Liszt Ferenc
Liszt Ferenc


Az egyik legérdekesebb szobrocska a Jászai Mari tér közelében, a Falk Miksa utca elején tekinthető meg: egy halott mókus figurája, mancsában pisztollyal, a szobor krétával van körülrajzolva, mellette a híres Colombo felügyelő életnagyságú klasszikus szobra 2014-ből – mintha épp azt mondaná: „Gyilkosság történt! Nyomozni kell!"

Mókus
Mókus

Colombo felügyelő
Colombo felügyelő


Veszprémben is érdekes szobrocskák jelentek meg. Ilyen pl. a Mobilozó kislány vagy a Várőr a Vártéren.
A miniszobrok külföldre is eljutottak. Stockholmban a magyar nagykövetség épülete előtt tavaly helyezték el a kis Alfred Nobel-szobrot, az első Nobel-díj átadásának 120 éves évfordulója alkalmából.
Amerikában, Princetonban ékeskedik Einstein szobra iránytűvel a kezében. Einstein 1933 és 1955 között élt a városban.

A vár őre
A vár őre

Kolodka Mihály elmondása szerint előbb a helyszínt választja ki, és akkor tervezi oda a szobrocskát. Egy alkotás elkészítéséhez egy hónap, néha egy év is kell. A „gerillaszobor" elnevezés onnan ered, hogy a miniszobrok titokban, zömével engedély nélkül jelennek meg az utcákon.

Alfred Nobel
Alfred Nobel

A kis bronzszobrok rajongói versenyeznek egymással, ki találja meg először az alkotást, és teszi fel a Facebookra vagy Instagramra.
Eggyel több ok Pestre utazni, felfedezni a szép helyszíneket és a nagyon szerethető kis Kolodko-szobrokat.

Térkép
Térkép