2024. március 28., csütörtök

Dani Zoltán: Tényleg nem tudtuk, hogy láthatatlan

– Nem csak az én érdemem volt a találat, hanem az egész csapaté. Egy nagyon jól összeszokott egység voltunk – jelentette ki Dani Zoltán, a jugoszláv hadsereg egykori tisztje, aki 22 évvel ezelőtt, 1999 március 27-én lelőtte a NATO egyik F-117-es lopakodó vadászgépét az ország bombázása idején.

Az ezredes a Prva televízión vendégeskedve elmondta, az egységével nem is tudtak arról, hogy a célpontjuk láthatatlan.

– A radarunkkal vettük észre a lopakodót, előtte nagyon sokat gyakoroltunk. A találat után jelentettük a parancsnokunknak, hogy eltaláltuk a célt, mivel eltűnt a radarról. Gratuláltam a csapatomnak, de még nem hagyhattuk el az állásunkat – emlékezett vissza Dani.

Mint elmesélte, csak másnap tudták meg, hogy a híres lopakodók közül lőttek le egyet.

Arról is beszélt, hogy a NATO úgy tervezte, hogy mindössze hét nap alatt eléri, amit akar, de nem számítottak ekkora ellenállásra. – Hihetetlen, hogy mekkora erőkkel érkeztek egy ilyen kis ország ellen, mint Szerbia. Volt pillanat, amikor 350-500 repülőgép volt a légterünkben – mondta az ezredes.