2024. április 18., csütörtök

FRISSÍTETT – A kávézók zárva maradnak, Szerbiába csak vakcinaigazolással

Az iskolákban kisebb csoportokba osztva megjelenhetnek a tanulók

Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy bármin is enyhíthetnénk – nyilatkozta dr. Branislav Tiodorović, a válságtörzs eminens tagja a ma reggel nem sokkal 8 óra után kezdődött ülés előtt, melyen végül olyan döntés született, hogy minden jelenleg is érvényben levő óvintézkedés marad, tehát ezen a héten is zárva tartanak a bevásárlóközpontok és a vendéglátóipari létesítmények. Ezek szerint a válságtörzs egészségügyi részének akarata kerekedett felül, miszerint nem lehet még szó nyitásról, lazításról.

Újdonság mégis van. Az oktatásügyi minisztérium kérésére a válságtörzs mai ülésén úgy határozott, hogy a diákok kisebb csoportokban bemehetnek az iskolákba, a célból, hogy javítsák osztályzataikat, vagy osztályozhassák őket. A határátlépést illetően a válságtörzs szorgalmazza, hogy csakis az léphessen be Szerbiába, aki mindkét védőoltást felvette, kivéve az AstraZeneca védőoltást, mely esetében egy oltás is elégséges a beutazáshoz, mivel három hónapot kell várni az újraoltásra. Úgy határoztak, hogy elégséges, ha a szerbiai és a külföldi állampolgárok felmutatják az oltásról szóló igazolást.

Az ülést követően dr. Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár sajtótájékoztatón részletezte a határátlépés új szabályait.

– Azok a szerbiai polgárok, akik Szerbiában vették fel a védőoltást, és rendelkeznek erről szóló igazolással, beutazhatnak az országba PCR-teszt vagy karanténkötelezettség nélkül. Ugyanez a helyzet a külföldiekkel: teszt és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szerbiába, amennyiben felvették azon védőoltások valamelyikét, amelyeket Szerbiában is alkalmazunk. Ez azt jelenti, hogy felvették a Pfizer, a Szputnyik V, a Sinopharm két dózisát, vagy az AstraZeneca első dózisát – mondta. 

Hozzátette, hogy a kormány ma rendeletet fogad el, miszerint azok a szerbiai polgárok, akik rendelkeznek védőoltásról szóló bizonylattal, holnap, csütörtökön már beléphetnek Szerbiába PCR-teszt vagy karanténkötelezettség nélkül. Ugyanez vonatkozik majd a külföldi állampolgárokra is.