2024. április 20., szombat

Adott szóra kell majd elhinni, hogy Putyin beoltatta magát

Vlagyimir Putyin elnöknek nem tetszik a kamera előtti oltakozás, ezért nem lesz nyilvános, amikor megkapja a Covid-19 elleni vakcinát, amelynek megtörténtét adott szóra kell majd elhinni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

A szóvivő megerősítette, hogy az elnöki hivatal nem szándékozik nyilvánosságra hozni, hogy Putyin melyik orosz védőoltást kapja meg. Az elnök hétfőn közölte, hogy kedden beoltatja magát.

„Mindhárom vakcina abszolút megbízható" – hangoztatta.

Oroszországban eddig a Szputnyik V, az EpiVacCorona és a CoviVac vakcinát jegyezték be. A lakosság átoltását alapvetően a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló Szputnyik V-vel végzik, de használják az EpiVacCoronát is. A felső vezetés tagjainak beoltásához mindkét szert alkalmazták.

„Önöknek az adott szónak kell majd hinniük. Úgy lesz, ahogy az orvos szükségesnek véli. Ez (a beoltás) nem egy bonyolult eljárás, és a munkarend figyelembe vételével úgy fogják elvégezni, hogy az elnök munkaidejét a legkevésbé befolyásolják" – nyilatkozott a szóvivő.

Peszkov úgy vélekedett, hogy Putyin így is sokat tesz „a vakcinák propagálásáért", ezért nem kamerák előtt fogja megkapni az injekciót.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8457-tel – ez a legalacsonyabb érték szeptember 29. óta – 4.474.610-re emelkedett.
 

A napi növekmény 0,19 százalék, az új esetek 11,2 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 290.747-re csökkent, a halálos áldozatoké 427-tel 95.818-ra, a felépülteké pedig 10.860-nal 4.088.045-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 117,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 183 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 482.496 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.