2024. március 29., péntek

Egyetlen egyetemista sem akarta felvenni az oltást Kragujevacon

Eddig egyetlen egyetemista sem vette fel a koronavírus elleni védőoltást a kragujevaci oltóponton, jelenti az N1. Az említett helyszínen a fiatalok előzetes bejelentkezés nélkül kaphatják meg az AstraZeneca koronavírus elleni védőoltását, azonban – mint írják – eddig senki sem élt ezzel a lehetőséggel.

A Beta megkeresésére a helyi egészségház illetékese elmondta, hogy a hallgatói önkormányzatokon keresztül értesítették az egyetemistákat. Az egészségügyi intézmény szerint a fiatalok a választható oltóanyag miatt nem akarják felvenni a vakcinát, ugyanis jelenleg csak az AstraZeneca védőoltása igényelhető. Danijela Petrović, az egészségház szóvivője elmondta, hogy Kragujevacon kétezer polgár már felvette a védőoltást. Hangsúlyozta, hogy senkinél sem jelentkeztek mellékhatások.

A városban ma folytatódott az immunizáció a Sinopharm, a Szputnyik V és a Pfizer-vakcinákkal. Holnap 240 polgár kapja meg a Pfizer első dózisát, tette hozzá Petrović.