2024. március 28., csütörtök

Kon: Az iskolák és a vendéglátóipar kerül napirendre

Az országos válságtörzs holnap, szerdán 8 órára meghirdetett ülésén ismét megvitatják az iskolák és a vendéglátóipari egységek működését – erősítette meg dr. Predrag Kon epidemiológus és a válságtörzs tagja, írja a B92 hírportál.

Az eminens szakember a Pink televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy ahol mód van rá, ne küldjék a gyerekeket az oktatói intézetekbe, amennyiben viszont bármilyen légúti fertőzés veszélye áll fenn, a gyermekeket nem szabad közösségekbe küldeni.

Szavai szerint szükséges egyfajta szolidaritást vállalni a vörös zónában dolgozó egészségügyiekkel, rámutatott ugyanakkor arra is, hogy Szerbia most is sok embert veszít, pedig már látszik a kiút.

A válságtörzs egészségügyi részében az egészségügyi rendszer szempontjából tekintjük át a helyzetet – mondta Kon és kihangsúlyozta, hogy a legutóbbi engedmények szükséges korrekciók voltak és sikerült megtalálni az egyensúlyt.

– Jók a mutatóink az immunizáció terén, de ez nincs eléggé hangsúlyozva – jelentette ki Kon, majd Izrael példáját hozta fel, azt az országot, mely a védőoltásnak köszönhetően lassan bezárja a Covid-központjait és elindítja a gazdaságát. A lakosságot olyan mértékben immunizálták, hogy a vírusnak egész biztosan nem lesz ereje visszatérni.